Melyik volna a legjobb lekvár a Kiliánban? – jövő hétre kiderül

Nem mást keres a KÉK, mint „a legjobb lekvárt az Észak-Kiliánban”. A pályázatot egy hete írta ki az öntevékeny lakótelepi közösség, és jövő szerdáig várják a pályamunkákat. A Kilián Észak Közösség néhány éve facebookos csoportként kezdett kialakulni, mára pedig valós civil egyesületté nőtte ki magát, amely immár (alakulóban lévő, csinosodó) saját közösségi térrel is rendelkezik, a Munkás utca 1. szám alatti lakóház földszintjén, Legfrissebb akciójuk keretében a legjobb, legfinomabb lekvárt keresik a miskolci városrészben. Ahogy az erről szóló facebookos felületen olvasható: A Kilián Észak Közösség Egyesület meghirdeti:az Észak Kilián legjobb…

Tovább olvasom

Az edző, aki „mindent is tudott”, csak a diósgyőri futballal nem boldogul(hatot)t

Melyik ország nyomtatta 1929-ben naponta a legtöbb újságot? Valdas Dambaruskas simán vágta rá, hogy India.Erről ír, a fenti FB-főcímmel a 444.hu hírportál. A főszereplő ismerős lehet a misolci, illetve a borsodi focidrukkereknek: ő az egyik tréner, aki leszerepelt az utóbbi évtized folyamán a DVTK kispadján. Ami azért érdekes, sőt, furcsa, mert a litván szakember amúgy pályafutása során sikert sikerre halmoz a keleti-európai pályákon.

Tovább olvasom

Háromszáz iskolatáska, amihez az adóhivataliak is hozzátették a magukét

A miskolci hulladékgazdálkodó cég, a MiReHu Nonprofit Kft. immár hatodik alkalommal hirdette meg iskolatáska- és iskolaszer-gyűjtési programját, amelynek célja, hogy a tanévkezdés előtt rászoruló gyermekek számára irodaszerekkel megtöltött iskolatáskákat biztosítson. Idén 300 táska gyűlt össze, több, mint valaha.

Tovább olvasom