Nem mást keres a KÉK, mint „a legjobb lekvárt az Észak-Kiliánban”. A pályázatot egy hete írta ki az öntevékeny lakótelepi közösség, és jövő szerdáig várják a pályamunkákat. A Kilián Észak Közösség néhány éve facebookos csoportként kezdett kialakulni, mára pedig valós civil egyesületté nőtte ki magát, amely immár (alakulóban lévő, csinosodó) saját közösségi térrel is rendelkezik, a Munkás utca 1. szám alatti lakóház földszintjén, Legfrissebb akciójuk keretében a legjobb, legfinomabb lekvárt keresik a miskolci városrészben. Ahogy az erről szóló facebookos felületen olvasható: A Kilián Észak Közösség Egyesület meghirdeti:az Észak Kilián legjobb…
Tovább olvasomCímke: észak-kilián
A lakók formálhatják saját környezetüket: Pályázatot hirdetett a Kilián Észak Közösség Egyesület
Kezdeményezésük célja, hogy az Észak-Kilián lakótelepen élők közös erővel tegyék élhetőbbé és boldogabbá azt az udvart, amelyre a lépcsőházuk nyílik. A „Boldog Udvar” elnevezésű programban 8–10 kezdeményezés kaphat támogatást, projektenként legfeljebb 50 ezer forintot.
Tovább olvasomErőszakos, becsengetős férfi járja Miskolc utcáit, ne nyissunk neki ajtót
Egyelőre leginkább Észak-Kiliánban látták feltűnni, de már arról is érkezett bejelentés, hogy más városrészben, sőt, Miskolcon kívül is „dolgozik” az úr és jaj annak, aki nemet mond neki. Pedig eleve be sem szabadna engednünk.
Tovább olvasomJuniálist szerveznek az Észak-kiliánban
A Kilián Észak Közösség Egyesület idén már ötödik alkalommal szervezi meg a rendezvényt, amelyre várják a helyieket és mindekit, aki szívesen megismerné a helyi lakóközösséget.
Tovább olvasom