Több, mint 4 és fél millió magyar beoltására elég vakcina érkezhet az EU-ból

Orbán is többször utalt, hogy az első negyedév után, áprilistól jön igazán nagy mennyiségű oltóanyag az EU-s közös beszerzésből. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének bejelentéséből, illetve a Reuters és a 444 információiból ez valóban igaz állításnak tűnik. Ursula von der Leyen szerint megállapodtak a Pfizerrel, hogy a második negyedében a cég a korábban vállalt 200 millió adagnál még 10 millióval többet szállít le. Miután ezt lakosságarányosan osztják el, Magyarországra 4,6 millió adag Pfizer-vakcina érkezhet áprilistól júniusig. Ez jelentős ugrás, máig 1,13 millió adag Pfizer-vakcina érkezett összesen, amiből két…

Tovább olvasom

Orbán szerint nincs kínai és orosz befolyásoltság Magyarországon

Az Országgyűlés keddi ülésésén a képviselők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Szabó Jánosról, aki korábban FKGP-s képviselő volt, illetve a magyar zászló és címer napjáról is. A napirend előtti felszólalások és az írásban benyújtott kérdések után, az azonnali kérdésekre és válaszokra került sor. Az első ülésnap végén arról a kormánypártok által is támogatott LMP-s határozati javaslatról tarthatnak általános vitát, amely Slachta Margitról, az első magyar női országgyűlési képviselőről nevezné el az idén létrejött Nemzeti Szociálpolitikai Intézetet. Az azonnali kérdéseket Jakab péter kezdte: A kormány válságkezeléséről kérdezte Orbán Viktort, ami a frakcióvezető…

Tovább olvasom

Van Miskolc kártyája? Érdemes kitölteni a felmérést

A Miskolc Pass Classic városkártyája 2016. december 16-ától érhető el kizárólag állandó miskolci lakcímkártyával rendelkező lakosok számára. A kártya számos kedvezményt kínál elsősorban Miskolc közigazgatási területén belül – és részben azon kívül is. A kártyának jelenleg közel tízezer felhasználója van. A kártya kibocsájtója, a MIDMAR Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. lakossági felmérést indított, melyhez a miskolci lakosok segítségét kérik. A kérdőív segíthet a szolgáltatásnak fejlődni, hogy azt még inkább a lakók igényére tudják szabni. Az  online kérdőív kitöltése után a résztvevők között 3 ajándékcsomagot is kisorsolnak. A kérdőív kitöltése anonim, egyedül az…

Tovább olvasom

Négy tipp arra, hogyan adhatunk vissza a természetnek a kertünkkel

Egyre több jelentés és kutatás lát napvilágot, ami megmutatja, hogy akarva-akaratlanul mekkora változásokat okozunk környezetünkben. Ide sorolható a különböző fajok rohamos fogyatkozása is. Ahhoz, hogy ezt megállíthassuk természetesen rendszerszintű változásokra van szükség, de a biológiai diverzitás (azaz sokféleség) megőrzéséért a saját környezetünkben is rengeteget tehetünk. A kertünket például gondozhatjuk úgy is, hogy meghagyunk, vagy visszaadunk egy darabot belőle a természetnek. Mutatunk néhány tippet, hogy legyen a kert egy darabka éden a sok különböző élőlény számára. Ha természetes gyep borítja, akkor érdemes azt meghagyni és vigyázni rá. A természetes gyepek olyan…

Tovább olvasom

Párbajban akarták rendezni nézeteltéréseiket Kazincbarcikán

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlottak előre megbeszélték, hogy egy közöttük régebb óta fennálló konfliktust verekedéssel fognak rendezni. A küzdelem időpontját 2020. december 13-án 15 órára tűzték ki, helyszíneként pedig egy mindkettőjük számára semleges területet, egy sajószentpéteri élelmiszer áruház mögötti útszakaszt választottak. A megbeszélt időpontban a vádlottak egyike meg is jelent a helyszínen, azonban mivel az ellenfelét nem találta ott, rövid várakozást követően hazaindult a városban lévő lakására. Alighogy hazaért, megjelent nála a másik vádlott, akivel a lakás előtt az utcán, rövid szóváltást követően dulakodni kezdtek és többször…

Tovább olvasom

Tíz év börtönt kaphat a férfi, aki fiatalkorú ismerőseit rabolta ki a Tiszai Pályaudvar peronján

A Miskolci Járásbíróság 10 év szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki tavaly nyáron négy fiatalt rabolt ki Miskolcon a Tiszai Pályaudvarnál tavaly júniusban- derült ki a közleményükből. A vádlott férfi és a fiatalkorú sértettek korábbról ismerték egymást, ugyanis valamennyien szendrőn laknak. 2020. június 13-án a négy fiatal az egyik miskolci bevásárlóközpontba tartott, amikor találkoztak a vádlottal, aki megszólította őket. A sértettek tartottak a férfitól, ezért megállás nélkül bementek az üzletházba. A vádlott utánuk ment és azt kérte tőlük, hogy „dobjanak össze neki pénzt”. A sértettek nem tettek eleget a kérésnek,…

Tovább olvasom

Szülők figyelem! Mostantól elektronikusan is be lehet iratkozni az óvodákba és az általános iskolákba

Megjelent az emberi erőforrások miniszterének határozata (19/2021. (III. 10.) EMMI), amiben rendkívüli szabályokat fogalmaztak meg az óvodai, illetve általános iskolai beiratkozások módjairól. A határozat értelmében a 2021/2022. nevelési-, illetve tanévre történő beiratkozás a szokásos rendben és ütemezésben történhet meg, azonban a szülőnek vagy gondviselőnek nem szükséges személyesen megjelennie az intézményben, helyette akár elektronikus úton is részt vehet az ügyintézésben. Utóbbi esetben a szükséges dokumentumokat elegendő a tanév – vagy óvodák esetében a nevelés – kezdetekor benyújtani a legelső napon. Az óvodák és az általános iskolák a járványügyi szabályoknak eleget téve beosztásokat…

Tovább olvasom

Koronavírus jelentés: Több mint ezer fő került lélegeztetőgépre

Egy nap alatt 4926 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – olvasható a operatív törzs oldalán. Elhunyt 143 beteg, ezzel a járvány országos áldozatainak száma 17 226-ra emelkedett. A regsiztrált, aktív fertőzöttek jelenleg 155 217-en vannak. Ebből a borsodi esetek száma 29 730 fő. 9844 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ami azt jelenti, hogy egy nap alatt 544-el lettek többen. Közülük 1067-en vannak lélegeztetőgépen, az ő számuk 59-cel emelkedett.  Az elmúlt nap során 12 478 embert oltottak be, vagyis 1 347 073-an már megkapták a védőoltást, 399 505-nek pedig már a második dózist…

Tovább olvasom

Saját ismerősét rabolta ki Mezőkövesden

Március 13-án 22 óra után Mezőkövesden, a György utcán egy fiatalkorú fiú bántalmazott egy 27 éves nőt, akitől a bántalmazást követően elvette pár ezer forintját. A sértett feljelentésében a rendőröknek elmondta, hogy látásból ismeri támadóját, aki előbb telefonját kínálta részére megvásárlásra. A fiú egy darabig együtt ment vele az utcán, majd hirtelen több alkalommal arcon ütötte, fellökte és kicsavarta kezéből pár ezer forintját. A rendőrök négy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiút. A sértettnek a bántalmazás következtében könnyű sérülései keletkeztek. A rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt…

Tovább olvasom

Előfordulhat, hogy megyénként vagy régiónként eltérőek lesznek a járványügyi intézkedések

Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be – közölte Galgóczi Ágnes a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiával. A tájékoztatása szerint folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma, már csaknem hárommillióan igényelték a vakcinát, akik közül mintegy 1,6 millióan 60 év felettiek. Hozzátette: mivel ők tartoznak a legnagyobb kockázati csoportba, ezért az időseket oltják be elsőként. Galgóczi Ágnes kiemelte: az oltóanyagok folyamatosan érkeznek Magyarországra, és folyamatos a felhasználásuk a háziorvosok és a kórházi oltópontok…

Tovább olvasom