Kedd este Budapesttől nem messze, Szentmártonkátánál, 21:00 óra után a Budapestre tartó Tokaj InterCity összeütközött egy személyautóval a vasúti átjáróban. A MÁV tájékoztatása szerint a fénysorompó piros jelzést mutatott, ennek ellenére hajtott a sofőr a sínekre. A szerencsétlenségben öten életüket vesztették, egy fiatal pedig életveszélyes sérülésekkel kórházba került.
Tovább olvasomSzerző: Vásárhelyi Gabriella
Hamarosan idén is megcsodálhatjuk a miskolci adventi villamost – Emlékszünk még hogyan nézett ki az első?
A kulisszák mögött már zajlanak a megyeszékhelyen az előkészületek, melyek során az illetékesek 2025-ben is ünnepi díszbe öltöztetik miskolc karácsonyi attrakcióját. Gadnai-Bodnár Éva, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. vezérigazgatója a Minap.hu-nak megerősítette, hogy idén sem marad el az adventi villamos, a munkatársak pedig már nagy erőkkel dolgoznak a dekoráción.
Tovább olvasomBorsodi kabaré hatványozott lopással
Ilyen történetet valóban ritkán hallunk. Egy 25 éves férfi nemcsak egy bolti csokilopással került az ózdi rendőrség látókörébe, hanem azzal a szürreális húzással is, hogy miután tetten érték, a biztonsági helyiségben ellopta egy alkalmazott pénzét, majd abból fizette ki az édességet.
Tovább olvasomTovább szépül Miskolc – újra akcióban a Belvárosi Kör
A helyi vállalkozókból és önkéntesekből álló kis csapat egyszer már megmutatta a megyeszékhelyen élőknek, hogy mit is jelent a valódi összefogás. Akkor a Frei kávézó mellett található kapualjat vették gondozásba a lelkes tagok, és újították meg festéssel, mázolással, valamint a graffitik eltávolításával. Ennyivel azonban nem szándékoznak beérni, így most újabb helyszíneken folytatják városszépítő tevékenységüket, melyhez várják a tenni akaró önkéntesek csatlakozását.
Tovább olvasomMegosztó tartalom – Eperjes Károllyal beszélgettünk
Eperjes Károly, a magyar színház- és filmművészet egyik legismertebb alakja nemrég Miskolcra látogatott, ahol a közönség élőben is láthatta és hallhatta a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt. Mi magunk is megnéztük előadását, majd beszélgettünk vele a hitről, a művészet erejéről és a közéletben vállalt szerepéről.
Tovább olvasomBelügyminiszter úr, mi lesz a Vasgyári Kórházzal? – Jakab Pétert (is) érdekelné az intézmény sorsa
A miskolciak számára nagy érvágást jelentett a komlpexum hanyatlása, hiszen néhány évvel ezelőtt még elérhető volt a Vasgyár városrészben található intézmény egészségügyi funkcióinak többsége. Azóta azonban folyamatos leépülés áldozatává vált a kórház, az ellátás pedig mára teljesen megszűnt. A hozzá tartozó ingatlanok 2024 februárjában állami kézbe kerültek, a helyiek pedig az elmúlt másfél évben nem hallhattak biztató híreket arról, hogy az intézmény újra ellátást biztosíthatna a lakosság számára. Jakab Péter, miskolci politikus a napokban hivatalosan is feltette kérdéseit az üggyel kapcsolatban.
Tovább olvasomEltűnt egy idős, demens nő a Bükkben
A rendőrség nagy erőkkel keresi azt a 72 éves nőt, aki egy pénteki kirándulás során tűnt el férje mellől a Flóra-forrás közelében. A férfi szalonnasütéshez készítette elő a tüzet, amikor feleségének nyoma veszett.
Tovább olvasomTiszaújvárost is meglátogatta a sétáló dán „Forrest Gump”
Egy dán férfi több mint két hónapja valamely különös indíttatásból úgy döntött, tesz egy négyezer kilométeres egészségügyi sétát. Úti célként ugyanis nem a szomszéd parkot helyezte magának kilátásba, hanem egyenesen a Törökországban található Isztambul városát. Utazása során nemrég Tiszaújvárosba is ellátogatott, ahol a Tisza TV -nek adott interjújában számolt be eddigi tapasztalatairól hazánkban.
Tovább olvasomMegint két cigány beszélget – Galamb Alex a Borsod24 podcast műsorának vendége volt
A négy napos hosszú hétvégén lapunk szerkesztősége a Sütni jó Alapítvány elnökét látta vendégül podcast műsorában. Galamb Alexszel a számozott utcán töltött nehéz gyermekévekről, rossz döntésekről, támogató környezetről, változásról, a cigányságot érintő kérdésekről és saját tapasztalatainkból merítve a romák helyzetéről beszélgettünk.
Tovább olvasomGyászol a magyar sportközösség – a Vasas ökölvívó-szakosztály vezetője is elhunyt a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben
A tragédia október 28-án, kedden történt. A Blikk szerint az ominózus repülőgép a népszerű tengerparti üdülőhelyről, Dianiból a világhírű Maasai Mara vadaspark egyik leszállópályájára tartott, amikor helyi idő szerint 5:30-kor lezuhant. A Vasas klub október 29-én a honlapján megerősítette a hírt, kiemelve, hogy a klub 43 éves mecénása, Süllős Gyula több családtagjával együtt vesztette életét.
Tovább olvasom