Komoly háború fenyeget a szomszédunkban

Az ukrán határ mellett hatalmas fegyverarzenált és rengeteg katonát vont össze Oroszország, ismét küszöbön egy háború, ráadásul nagyon közel hozzánk. Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta először  beszélt pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Amerikai lapértesülések szerint Biden hiába foglalkozott kiemelten sokat Ukrajnával még Obama alelnökeként, eddig nem volt hajlandó Zelenszkijjel szót váltani, mert nem igazán elégedett az ukrán vezetés teljesítményével a korrupció elleni fellépés körülményessége miatt. Pénteken azonban felhívta Zelenszkijt, és arról biztosította, hogy a kormánya nem hagyja magára Ukrajnát a bajban.  Gyűlnek a katonák és a fegyverek A…

Tovább olvasom

Öt éven belül a város szégyenéből újra a város büszkesége lesz az Avas Szálló

Sikerült az adásvétel, most már az előkészületek folynak, hamarosan indul a tervezés, majd a felújítás. Öt éven belül teljesen megújulhat az egykori Avas Szálló épülete. Ahogyan arról korábban a Miskolci Napló is beszámolt, Veres Pál, Miskolc polgármestere még novemberben Facebook-oldalán jelentette be, hogy az emblematikus, a városképet is meghatározó épület új tulajdonoshoz, a Mathias Corvinus Collegiumhoz (MCC) kerül, amely itt alakítja ki miskolci tehetséggondozó központját. A városvezető akkor azt is elmondta, hogy egy esztendőnyi megfeszített munka van abban, hogy megszülethet a megállapodás, amely méltóképp rendezi az évtizedeken át magára hagyott…

Tovább olvasom