Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy sajószentpéteri férfival szemben. Az elkövető 2023. február 27-e előtt, bemászott a kerítésen egy berentei hőerőmű területére, majd egy törött ablakon át, bejutott egy raktárépületbe. A 39 éves férfi a telepről négy benzinmotoros fűkaszát és egy hőlégfúvót vitt el. A lopással, azaz, a bűncselekménnyel okozott kár meghaladta az egymillió forintot. Az elkövető, 2023. március 30-án a délelőtti órákban, egy közlekedési ellenőrzés során került a rendőrök kezére, autójában pedig a járőrök megtalálták a korábban eltulajdonított gépek egy részét. Az egyenruhások,…
Tovább olvasomSzerző: Kiss Pál
Miskolcon kapták el a csornai gyilkosság feltételezett elkövetőjét
A gyanúsított az ország másik végéből menekült Miskolcig, ahol végül elkapták. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást folytat egy 21 éves debreceni férfival szemben, és ellene elfogatóparancsot bocsátott ki. A gyanú szerint a fiatalember tegnap 15 óra 45 perc körül egy csornai lakásban megölt egy 39 éves férfit. Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre ma 14 óra 15 perckor, miszerint a keresett férfi Miskolcon, a Vologda városrészben lévő kutyafuttatóban tartózkodik. A helyszínre érkező egyenruhások megkísérelték elfogni a körözött személyt, aki a rendőröket meglátva egy kést vett elő és…
Tovább olvasomMiskolci a Holdon: Aranyosi Péter legújabb műsora – előzetes
Sajátos promóvideóval reklámozza Aranyosi Péter és Hadházi László műsorát a Comedy Central, melynek témája a „Magyar Holdfoglalás”, azaz, hogy hogyan zajlana a holdraszállás egy magyar szakembergárdával. A cselekmény szerint a Lengyel Tamás által alakított űrkutatásért felelős főispán a Fejér Vármegyei Űrközpontból irányítja a holdraszállást, melyet az Ezeréves Turul nevű, Barkasból kialakított űrhajóval hajt végre Aranyosi és társa, a Lackó nevű robot (magyar hangja: Hadházi László), akik a Turul 1 és Turul 2 fedőnevet használják. Miután sikeresen megtörtént a „parkolás”, hőseink következő feladata a magyar zászló kitűzése, amely már nem megy…
Tovább olvasomA miskolci „cigánysimogató” után újabb troll-bejegyzés jelent meg a térképen
Korábbi cikkünkben már beszámoltunk a Google Térképen több helyen is felbukkanó „cigánysimogatókról„. A napokban hasonló bejegyzés jelent meg, ezúttal a Lyukóvölgyben. Bár a „Lyukói kisgugya simogató” megjelölés első ránézésre nem tűnik rasszistának, aki ismeri a térség „hírnevét”, és aki használja az internetet, könnyen kitalálhatja, hogy „mire gondolt a költő”. A bejegyzés feltüntetője vagy ugyanaz a személy, aki a „cigánysimogatóval” már elsütött egy hasonló „poénbombát”, vagy egy másik illető, aki megragadt ugyanezen az értelmi szinten. A „kisgugya” kifejezés ugyanis a magyar internetes szlengben az írástudatlan, műveletlen emberekre utal, mellyel a legtöbb…
Tovább olvasomLombkoronasétányt Miskolcra!
Erdei Sándor önkormányzati képviselő a napokban egy Facebook-posztban reagált a kormánypárti politikusok magánerdeiben és magántisztásain felbukkanó lombkoronasétányok hírére. Ahogy arról korábban beszámoltunk, három nyírségi fideszes politikus fejenként 60 millió forint EU-támogatáshoz jutott. A pénzt azért kapták, hogy magánerdeikben lombkoronasétányt építhessenek. A dolog kisebbik furcsasága az, hogy ezeket a sétányokat két település, Nyíradony és Nyírmártonfalva környékére, alig 15 kilométeres sugarú körben húzták fel. A sztori igazi pikantériája viszont az, hogy a nyírmártonfalvi lombkoronasétány esetében lényeges dolgok hiányoznak: nevezetesen a lombkoronák, ugyanis a környékbeli fákat mind kivágták. A kormány mutyipolitikájának eme újabb…
Tovább olvasomKeresik Borsod tortáját
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Önkormányzata meghirdette „Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tortája 2023” versenyt, amelyre várják a térség cukrászatainak jelentkezését. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Önkormányzata az „Identitás további erősítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében” című projekt keretében, a térség gasztronómiai hagyományainak erősítése és megújítása jegyében első alkalommal versenyre hívja a megyében működő cukrászatokat. A győztes elnyeri Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tortája 2023 címet, és a megye különböző rendezvényeinek édessége lesz. Kreatív, izgalmas ötleteket bemutató, lehetőleg Borsod-Abaúj-Zemplén megye járásainak gyümölcseivel, termékeivel, jellegzetes ízvilágával vagy magával a megyével összefüggésbe hozható torták nevezését várják a szervezők. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tortája 2023 versenyre jelentkezni a Nevezési lap kitöltésével és visszaküldésével 2023.…
Tovább olvasomÖnkormányzati dolgozók sikkasztottak egy borsodi településen
Előkészítő ülést tart a Szerencsi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a vádirat szerint egy borsodi település önkormányzatától rendszeres haszonszerzés végett mintegy 46 millió forintot tulajdonítottak el jogtalanul. A vádlottak feladata egyebek mellett a szociális étkeztetéssel kapcsolatos térítési díjak beszedése volt, melyeket az egyszerűsített készpénzfizetési számlák másodpéldányaival együtt be kellett fizetniük az önkormányzat vagyonával gazdálkodó városi kincstárba. A vádlottak azonban 2005 januárja és 2013 augusztusa között csak a rájuk bízott térítési díjak egy részét fizették be a kincstárba, másik részét jogtalanul eltulajdonították. Az önkormányzatnak okozott 46 millió forint kár…
Tovább olvasomKülönös jelenetet rögzített Abaújszántón a Google
Idén március elején újra elindultak a Google autói az ország útjain, hogy frissítsék az Utcakép szolgáltatás képanyagát. Borsodban egy filmbe illő látványt sikerült rögzíteniük. Az abaújszántói Ságvári Endre utcán a Google kamerája egy jól megpakolt kisteherautót rögzített, melynek platóján egy fiatalember úgy terül el egy fotelban, mintha a meccset nézné otthon. Nem tudjuk, hogy véletlenül alakult-e így a szitu, vagy megrendezett jelenetről beszélünk, mindenesetre olyan érzésünk támadt, mintha egy Kusturica film elevenedett volna meg. Mindazonáltal szeretnénk leszögezni, hogy az utazás ezen formája nem veszélytelen, ugyanis egy hirtelen fékezésnél, vagy egy…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Hétfőn kezdetben helyenként zápor, esetleg hózápor is kialakulhat. Napközben nyugaton és keleten számíthatunk több napsütésre, a középső tájakon több felhő lehet az égen. Itt egy összeáramlási zóna mentén záporok várhatóak, ez a zóna lassan nyugat felé fog tolódni. Élénk, erős, helyenként viharos lesz az északias szél. Hajnalban -3 és +5, napközben 7 és 14 fok közötti értékeket mérhetünk. Ma őket ünnepeljük Névnap Richárd, Buda, Hóvirág, Indira, Irén, Iréne, Keresztély, Keresztes, Múzsa, Sükösd, Szixtusz, Ulpián A Richárd név eredete és jelentése: Germán eredetű férfinév. Jelentése: hatalmas, uralkodó + erős,…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Péntek reggel keleten várható eső, nyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet. A délelőtti órák lesznek naposabbak, majd délután nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen lehet eső, zápor, néhol zivatar. Élénk, több helyen erős lesz a délnyugati szél. Hajnalban már nem lesz fagy, délután pedig 16-21 fok közé melegedhet a levegő. Ma őket ünnepeljük Névnap Árpád, Akács, Ákos, Balbina, Béni, Benjámin, Benjamina, Benő, Gujdó, Jelek, Johanna, Kornélia, Üllő, Zsanka, Zsanna Az Árpád név eredete és jelentése: Régi magyar férfinév, az árpa szó -d kicsinyítőképzős…
Tovább olvasom