„Felelős ministeriumot Buda-Pesten” – Fazekas Csaba írása

„Felelős ministeriumot Buda-Pesten” – olvassuk a márciusi ifjak 1848-as politikai programjában, a „tizenkét pontban”, mindjárt a 2. helyen. Akkor valóban forradalmi kívánság volt ez, hiszen a parlamentnek felelős kormányzás intézménye addig nem létezett, éppen az áprilisi törvények teremtették meg 1848-ban. Viszont azóta nagyon is létező intézmény, mert az állam alkotmányos működésének egyik alapfeltétele, hogy legyen végrehajtó hatalom, az élén miniszterelnökkel, továbbá miniszterekkel, akik az élet egy-egy átfogó területének irányításáért felelősek. A főbb területek már a 19. században elkülönültek (belügy, külügy, pénzügy, hadügy stb.), és bár a modernizáció vagy egy politikai…

Tovább olvasom

Felháborodtak az ultrák – kihagyják a Diósgyőr utolsó mérkőzését

A Facebook oldalukon számoltak be az ultrák arról, hogy távolmaradással tiltakoznak az őket ért méltatlan bánásmód és a Diósgyőr teljesítménye ellen. A bejegyzés sok sejtetést tartalmaz, bizonyos információkkal kapcsolatban, amelyet ilyen-olyan módszerekkel megtudtak. Bizonyára ezen információkról hamarosan a szélesebb közvélemény is többet tudhat majd. Az ultrák kiemelik továbbá, hogy: „Vasárnap kevés védettebb épülete lesz az országnak, mint a Diósgyőri Stadion a saját, szeretett szentélyünk, ahová most sem szurkolókként, hanem bűnözőkként „várnak” bennünket.” Éppen ezen méltatlan bánásmód miatt a mérkőzés bojkottálása mellett döntöttek és erre bíztatnak másokat is. Azonban mindenkit biztosítanak…

Tovább olvasom

Madarak és Fák napja: védjük meg madarainkat és az élőhelyüket!

Május 10-én ünnepeljük Madarak és Fák napját, amely már több, mint 100 éves múltra tekint vissza. A madarak életének figyelemmel kísérése és a védelmükben tett lépések az év minden időszakában fontosak, a hagyomány pedig remek alkalmat teremt arra, hogy még több szót és tettet szenteljünk a küldetésnek. A jeles nap alkalmából bemutatunk néhány gyakorlati tippet, amelyekkel mi is hozzájárulhatunk madaraink megóvásához. A Madarak és Fák Napja Chernel István ornitológus nevéhez fűződik, a Föld Napjának testvérünnepeként tartjuk számon. Az ünnep célja a természetvédelem elmélyítése, valamint a madarak jelentőségének hangsúlyozása, előzménye a…

Tovább olvasom

A gépjárművek és a gyerekjátékok kapták a legtöbb fogyasztóvédelmi bejelentést Európában

Magyarországon az elektromos készülékekkel volt a legtöbb probléma 2021-ben. Brüsszel, 2022.04.26. – A veszélyes, nem élelmiszeripari termékekre vonatkozó nemzetközi Gyorsriasztási Rendszer 2021-es jelentése szerint az elmúlt évben a gépjárművekre és játékokra érkezett a legtöbb fogyasztói panasz. Magyarországon leggyakrabban az elektromos készülékek, a játékok és a díszvilágítási füzérek szerepeltek a rögzített, veszélyes termékek között – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből. Gyorsriasztási Rendszer az unióban és azon túlAz Európai Bizottság számára fontos a fogyasztók védelme, ezért jött létre a Gyorsriasztási Rendszer, melyben azonnal rögzíthetőek az aggályosnak talált termékeket. Ezt…

Tovább olvasom

K&H: Mennyit fogyaszt az autód? És a házad?

Budapest, 2022. május 2. – A klímaváltozás elleni harc és a fenntartható gazdaság kialakítása kötelező feladat ma már mindenhol, a nagyvállalatoknak, így a bankcsoportoknak a finanszírozási oldalon is ehhez megfelelő működést kell kialakítaniuk. A KBC Csoport és magyarországi leányvállalata konkrét ágazatokat jelölt meg, hogy hol és hogyan kell klímabarátabbá tenni például az ingatlanszektort, a közlekedést vagy éppen az agráriumot és az élelmiszer-termelést. A jelzáloghitelezésben történő változtatásokkal, zöld szempontok bevezetésével az európai épületek energiafalánkságát lehetne mérsékelni, ezek ugyanis a teljes uniós energiafelhasználás 40 százalékáért felelnek, az üvegház-hatású gázok kibocsátásában pedig egyharmados…

Tovább olvasom

Szétszakadó nemzet – Üveges Gábor írása

Üveges Gábor különvéleménye a Borsod24 olvasóinak Eltelt egy hónap, s immár talán kellő távolságból látszik minden és mindenki… Megszoktuk, hogy utólag okos igazán a magyar. Ez most sincs másként, tele vagyunk azt és annak ellenkezőjét is magyarázó elmélkedőkkel. Vannak önigazolók, vannak frusztráltak, vannak helyezkedők, vannak karosszékből világot megváltók, vannak a jelent csak papírból ismerők, vannak a vidéket messziről szeretők… Vannak ők és van a valóság, az újabb kétharmad. Van, aki ujjong, és van, aki világvégét kiált. Végletesen szétszakadt a nemzet. Az elmúlt 12 év nem az egységről, hanem a megosztásról…

Tovább olvasom

Szerkesztőségünk etikai és függetlenségi alapelvei

A Borsod24 és a Szol24 munkatársai vallják és magukénak tudják az általános újságírói szakmai és etikai szabályokat, munkájuk során ezek figyelembe vételével járnak el.  Az alapelvek kialakításánál a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai kódexét tartjuk magunkra nézve kötelezőnek, ez az alábbi linken olvasható: https://muosz.hu/kodexek/ujsagiroi-etikai-kodex/ Cikkeinkben gondosan, jól érthetően jelezzük, melyek azok az információk, amelyeket tényként, alapos ellenőrzést követően hoztunk nyilvánosságra.Védjük a forrásainkat, ez elsődleges, kiemelt szempont előttünk, és elvárás magunkkal szemben. Informátoraink ugyanis sok esetben különféle kockázatokat vállalnak azzal, hogy a munkánkat segítik. Éppen ezért lehetséges, hogy nem egy esetben…

Tovább olvasom

A szabad tájékoztatás életeket menthet! – Szerkesztőségek nyílt levele

Tisztelt Döntéshozók! Az egészségügyi dolgozók után önök tudják a leginkább, hogy a koronavírus-járvány életeket veszélyeztető hatása a kórházak falain belül látszik legjobban. Erről azonban a jelenlegi szabályok szerint az orvosok, ápolók nem beszélhetnek szabadon a nyilvánosság előtt; miközben a sajtó munkatársait nem engedik be a kórházakba, így nem tudunk beszámolni arról, mi történik azok falai között. Miért gond ez? A járvány alatti kórházi munka bemutatásának fontosságát több országban is felismerték. Forgattak, illetve készítettek számos írásos riportot COVID-osztályokon – a teljesség igénye nélkül – az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Írországban, Németországban,…

Tovább olvasom

„Léghajlítók” Társadalmi Célú Vállalkozások ösztönzése

A Generál Maximál Szociális Szövetkezet megvalósító szervezetként egy ingatlan beruházást végzett, melynek keretében egy irodahelység szociális helyiségekkel ellátva és egy előszerelő műhely került kialakításra a projekt zárásáig. Társadalmi vállalkozásunk pályázatának célja, hogy foglalkoztatási potenciálját megerősítse, úgy hogy nem csak az üzleti, hanem a társadalmi szempontokat is ötvözi. A projekt a Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP-5.1.3.-16 felhívás, Széchenyi 2020 program keretében jött létre GINOP-5.1.3-16-2017-00086 azonosítószámmal. A program 46,58 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg Sajóvámos településén.  A Generál Maximál Szociális Szövetkezet megvalósító szervezetként egy ingatlan beruházást…

Tovább olvasom