Az áprilisi választásokon egyéniben vereséget szenvedő, majd listáról sem bekerülő Tállai András az elmúlt napokban több témában is úgy érezte, meg kell szólalnia. Azt sérelmezi, hogy Gál János a Facebookról értesült arról, nem ő kapta meg a pozíciót. Valójában nem váltották le, csak a nyilvános pályázaton nem ő nyert.
November 5-től öt évig Makrai József lett a Mezőkövesdi Tankerületi Központ új igazgatója – derül ki a Klebelsberg Központ tájékoztatójából. Az országos tankerületi igazgatói pályázatok eredményét november 2-án este hozták nyilvánosságra, melyből az is kiderül, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyik korábbi vezető sem marad a posztján.
Tállai András is kifejezte véleményét, amiben megdicsérte a még a Fidesz-kormány alatt kinevezett igazgatót. „Leváltották a mezőkövesdi tankerület vezetőjét: Gál János a Facebookról értesült a döntésről
„Évtizedeken át tartó, a térség oktatásának szentelt életmű után Gál János – sokak megdöbbenésére – egy közösségi médiás bejelentésből szembesült azzal, hogy a Tisza-kormány leváltotta a tankerület éléről. Jelenleg az országos átszervezés keretében a 60 betöltendő vezetői helyből 55-re új igazgatót neveztek ki. Gál János szakmai életútja elválaszthatatlan Mezőkövesd és Dél-Borsod fejlődésétől” – írta bejegyzésében a volt államtitkár.
Mi elégedettek voltunk a korábbi tankerületi vezetőkkel itt BAZ megyében?
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
