Felfüggesztett szabadságvesztésre és kilenc hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte az Ózdi Járásbíróság azt a sofőrt, aki figyelmetlenségből egy elektromos kerékpárral közlekedő nő elé nyitotta autója ajtaját. A baleset következtében a kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy később a kórházban meghalt.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott egy borsodi településen közlekedett gépjárművével, majd az útpadkán állt meg. Mögötte haladt a sértett egy rásegítőmotoros elektromos kerékpárral. A férfi a megállást követően visszapillantó tükrébe nézett, majd hátrafordult, de nem győződött meg arról, hogy az ajtó kinyitása veszélyezteti-e a közlekedőket.
Amikor kiszálláshoz kinyitotta a jármű bal oldali első ajtaját, nem vette észre az időközben kerékpárjával a gépkocsi hátsó részéhez érkező nőt. A kerékpáros az ajtó kikerülése közben elvesztette egyensúlyát, és a megfelelő oldaltávolság hiányában nekicsapódott a jármű teljesen kinyitott ajtajának, majd az úttestre zuhant.
A sérültet kórházba szállították, de a nő a sérülései következtében elhunyt. Halála és a közlekedési baleset között közvetlen ok-okozati összefüggés állt fenn. Az Ózdi Járásbíróság a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt egy év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Emellett kilenc hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.
Az ítélet nem jogerős. A döntésről a Miskolci Törvényszék adott tájékoztatást.
Fotó: NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
