A DVTK egy évre kölcsönvette Szekszárdi Milánt a Paksi FC-től. A 23 éves középső védő az átigazolási időszak vége előtt csatlakozott a diósgyőriekhez, és akár már szeptember 7-én, a hétfő esti Videoton elleni bajnokin bemutatkozhat új csapatában.
A védő Szekszárdon született, futballozni Pakson kezdett, az élvonalban pedig 21 évesen mutatkozott be. Ezt követően másfél évet Kazincbarcikán, egy szezont pedig Szentlőrincen töltött kölcsönben. A Paks színeiben az előző idényben 15, a mostani bajnokságban pedig három NB I.-es mérkőzésen szerepelt, emellett pályára lépett a Panathinaikosz elleni Konferencia Liga-selejtezőn is.
Tamás Márk távozása után vált prioritássá egy új középhátvéd megszerzése a DVTK számára. Vincze Richárd sportigazgató elmondása szerint Szekszárdi Milán már a kiszemeltek között szerepelt, ráadásul a szakmai stáb több tagja is jól ismeri, hiszen korábban Kazincbarcikán dolgoztak együtt a játékossal.
A sportigazgató a védő mentalitását és keménységét emelte ki, valamint azt, hogy érkezésével tovább bővült a DVTK 23–28 év közötti játékosainak köre. A kölcsönügylettel kapcsolatban Vincze Richárd külön megköszönte a Paksnak és Haraszti Zsoltnak, hogy konstruktívan álltak a megállapodáshoz.
Szekszárdi Milán nagy lehetőségként tekint arra, hogy egy ilyen nagy múltú klubban folytathatja a pályafutását. Elmondása szerint elszántan érkezett Diósgyőrbe, és minden mérkőzésen a maximumot szeretné nyújtani.

„Középső védőként kellően agresszív vagyok, a mentalitásomat szokták dicsérni az edzőim. Bízom benne, hogy a teljesítményemmel hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a Diósgyőr elinduljon felfelé. Készen állok harcolni a címerért” – mondta a futballista.
Mivel a két klub és a játékos az átigazolási időszak lezárása előtt minden szükséges dokumentumot aláírt, Szekszárdi Milánnak már a Videoton ellen is lehetősége lehet pályára lépni a DVTK színeiben.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
