Sört fizetnek egymásnak a szurkolók, a DVTK vezetése viszont spórol: szombaton az FC Ajka ellen lép pályára a csapat

Két héttel a nagykanizsai sörosztás után Soroksáron is akadt egy bőkezű szurkoló, aki zsebből fizette ki a vendégszektorban lévő diósgyőriek fogyasztását. Mindeközben a klubvezetés a spórolás útjára lépett, így a hétvégi hazai bajnoki mérkőzésen költségcsökkentő intézkedések lépnek életbe a stadionban.

Mint arról a Diósgyőri könyv Facebook-oldala is beszámolt, két hete, az FC Nagykanizsa–DVTK (2-3) bajnokin szokatlan gesztusra lett figyelmes a piros-fehér tábor. A hazai klub ügyvezetője, Lánczos Attila a mérkőzés szünetében egy hordó sört veretett csapra, hogy meghívja a diósgyőri szurkolókat egy-egy italra, ezzel megköszönve nekik az első félidei sportszerű szurkolást.

Úgy tűnik, a szép gesztusnak folytatása lett. A vasárnapi, Soroksár SC–DVTK (4-0) bajnokin hasonló esetről számolt be az egyik diósgyőri drukker. Elmondása szerint épp sorra kerültek volna a vendégbüfénél, amikor egy hatvan év körüli, jómódúnak tűnő férfi lépett oda hozzájuk a hazai szektorból. A férfi 100 ezer forintot tett le készpénzben azzal, hogy amíg a pénz tart, a vendégszurkolók az ő számlájára fogyasszanak. A szurkoló szerint a férfi nem akart hivalkodni a felajánlással, mert csak letette a pénzt, a köszönő kézfogás után pedig visszament a hazai szektorba.

Amíg tehát a lelátókon szemmel láthatóan senki nem spórol a jó gesztusokkal, a DVTK a klub szintjén épp a költségek csökkentésén dolgozik. A piros-fehérek a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában, augusztus 15-én, szombaton 17 óra 30 perctől játsszák első hazai mérkőzésüket az új idényben. Ellenfelük az FC Ajka lesz a DVTK Stadionban.

A spórolás elsősorban a biztonsági személyzet és a takarítás költségein jelentkezik, mert a klubvezetés a költséghatékonyságot szem előtt tartva úgy döntött, hogy első körben csak a C-D, a G-H (ultra), a J, valamint az M-N-L szektorokba árusít bérletet és belépőjegyet. Csak akkor nyitnak meg új szektort, amennyiben az indokolt.

Nyitókép: Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek