Aki négyszer fut bele jogsi nélkül a rendőrjárőrökbe, az vagy páratlanul balszerencsés, vagy egyszerűen nem érti a „nem” szót. Egy csernelyi férfi mindkettőt bizonyította: hiába tiltották el a vezetéstől, ő újra és újra beült a volán mögé – és a rendőrség négyszer is kiszűrte már a forgalomból.
A bíróság még 2024-ben tiltotta el a járművezetéstől a férfit, 2025-ben pedig a rendőrség is megerősítette az eltiltást. Ez azonban nem tántorította el: azóta négyszer kapták el a járőrök.
Az Ózdi Rendőrkapitányság végül járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást ellene.
A férfit időközben más ügyben letartóztatták, így a nyomozók már fogva tartása alatt fejezték be az eljárást. A rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyet az illetékes ügyészségnek.
Eddig tehát négy bukás – ötödikre a cellából aligha lesz rá esélye egy darabig.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
