Nemrégiben eljutott szerkesztőségünkhöz egy, a nyilvánosság elől eddig jórészt elzárt, több mint száz oldalas tanulmány az egykori Diósgyőri Acélmű (DAM) mintegy 130 hektáros területének jövőjéről. A dokumentum egy ambiciózus, vegyes funkciójú – ipari, technológiai, kulturális és rekreációs elemeket ötvöző – városrész vízióját rajzolja fel. A számok és a részletek azonban egy szakértő szerint azt mutatják: a 150 millió forintból készült anyag sokkal inkább egy urbanisztikai mesekönyv, mintsem egy ténylegesen megvalósítható üzleti terv – ami azért is aggasztó, mert a Miskolc városa ennek a tanulmánynak az alapjain indult el, amikor milliárdokért megvásárolta a rendezetlen tulajdonjogú rozsdaövezet nagyobb hányadát.
A tanulmány elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárást az Universitas Miskolcinensis Alapítvány bonyolította le 2024-ben. A nyertes konzorciumot az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft., a DANU Mérnök és Tervező Kft., valamint az EX-ACT Project Tanácsadó Iroda Kft. alkotta, a szerződést 2024 májusában kötötték meg. A vállalkozói díj nettó 146,6 millió forint volt, amely a különböző részfeladatok – jogi elemzés, környezetvédelem, építészeti koncepció, logisztika és költségbecslés – összességéből állt össze. A teljes tanulmány elkészítésének határidejét 2024. november 15-re tűzték ki.
A megbízás célja papíron világos volt: a több mint száz éve működő, majd leépült diósgyőri kohászati terület komplex feltérképezése és olyan fejlesztési koncepció kidolgozása, amely ipari park és új városrész alapja lehet. A dokumentum ennek megfelelően részletesen foglalkozik a terület jelenlegi állapotával, a tulajdonviszonyokkal, a környezeti terheléssel és a lehetséges funkciókkal. A vízió szerint akár ötezer új munkahely is létrejöhetne, miközben a peremterületeken szolgáltató, kulturális és rekreációs funkciók jelennének meg.
Egy általunk felkért szakember úgy nyilatkozott, hogy a tanulmány egyik legnagyobb problémája az, hogy miközben rendkívül részletesen bemutatja, hogyan nézhetne ki a jövőbeni „DAM-negyed”, szinte semmilyen megalapozott választ nem ad arra, hogy ez hogyan valósítható meg a gyakorlatban.
A költségek tekintetében a dokumentum több száz milliárd forintos nagyságrendet vázol fel: a teljes projekt becsült értéke elérheti a 460–480 milliárd forintot. Ez a szám önmagában is jelzi, hogy nem egy piaci alapon működő beruházásról van szó.
A tanulmány ugyanis nyíltan kimondja, hogy a betelepülő befektetők nem hajlandók finanszírozni az alapinfrastruktúra kiépítését. Az utak, közművek és a kármentesítés költségeit így az államnak vagy az önkormányzatnak kellene állnia.
Vagyis a projekt lényege nem egy üzleti modell, hanem egy állami finanszírozásra épülő fejlesztési elképzelés.
A helyzetet tovább bonyolítja a terület tulajdonosi szerkezete. A tanulmány készítésekor (és még ma is) a DAM egyetlen helyrajzi számon szerepelt, de több mint száz tulajdonos osztatlan közös tulajdonában állt. A tulajdonosi kör jelentős része felszámolás alatt álló vagy már megszűnt cégekből állt, a tulajdoni viszonyokat pedig jelzálogok és egyéb terhek tették szinte átláthatatlanná. A tanulmány erre egy közös gazdasági társaság létrehozását vagy végső esetben kisajátítást javasolt – mindkettő hosszadalmas és költséges folyamat.
A tanulmány elkészülte óta Miskolc városa állami források bevonásával, két lépcsőben megvásárolta a terület jelentős részét. Ez a lépés részben feloldhatja a tulajdonjogi káoszt, ugyanakkor új kérdéseket is felvet. Egy ilyen volumenű terület megszerzése önmagában nem jelent fejlesztést – sőt, a fenntartási és kármentesítési kötelezettségek akár további milliárdos terheket is róhatnak a városra és az államra.
A környezeti állapot ugyanis továbbra is az egyik legnagyobb akadály. A területen több mint egy évszázados nehézipari tevékenység nyomai találhatók: nehézfémek, olajszármazékok és egyéb szennyező anyagok halmozódtak fel a talajban. A tanulmány ugyan elismeri ezeket a problémákat, de a megoldási javaslatok – például növényekkel történő kármentesítés – inkább hosszú távú, évtizedes folyamatokra épülnek.
Ehhez képest a dokumentum szerint a befektetők akár egy éven belül termelni szeretnének.
Ez az ellentmondás jól mutatja a tanulmány egyik alapvető problémáját: a realitás és a vízió közötti szakadékot.
Hasonló ellentmondások jelennek meg az infrastruktúra kérdésében is. A jelenlegi úthálózat kapacitása erősen korlátozott, a tanulmány szerint is csak minimális többletforgalmat képes elviselni. A megoldás egy új, több sávos bekötőút lenne, amely azonban nem része a projektnek, és amelynek finanszírozása jelenleg bizonytalan. Enélkül viszont az ipari park logisztikai szempontból gyakorlatilag működésképtelen.
Mindezek ellenére a tanulmány számos látványos és szakmailag is értékelhető elemet tartalmaz. A részletes felmérések, a történeti épületek megőrzésére tett javaslatok, valamint a zöldfelületek és közösségi terek kialakításának tervei valóban egy modern városfejlesztési szemléletet tükröznek. A „DAM sétány” vagy az ipari örökség integrálása akár vonzó elemei is lehetnének egy új városrésznek.
A kérdés azonban továbbra is az: mindez miből és hogyan valósul meg?
A dokumentum egyik legfontosabb – bár kimondatlan – következtetése az, hogy a terület jelenlegi állapotában piaci alapon nem hasznosítható. A jogi, környezeti és infrastrukturális problémák olyan mértékűek, hogy magántőke önszántából aligha jelenik meg. A tanulmány egyetlen reális forgatókönyve az, hogy az állam jelentős forrásokat fordít a terület előkészítésére – kisajátításra, kármentesítésre, közműépítésre –, és csak ezt követően próbál befektetőket bevonzani.
Ez azonban már nem egyszerű városfejlesztés, hanem egy több száz milliárdos állami projekt.
A diósgyőri acélmű területének jövője így továbbra is nyitott kérdés. A tanulmány elkészült, a terület jelentős része már önkormányzati kézbe került, a víziók megszülettek. A megvalósítás azonban még mindig ugyanarra a kérdésre fut ki: ki és milyen feltételekkel hajlandó finanszírozni egy olyan projektet, amelynek kockázatai legalább akkorák, mint az ígért lehetőségei.
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
