Lehetséges, hogy megkezdődik a Miskolci Nemzeti Színház homlokzatának helyreállítása (videóval)

Hosszú hónapok, sőt, már lassan évek óta kordonokat kell kerülgetnünk Miskolc sétálóutcáján a Nemzeti Színház környékén. Szerkesztőségünk megkereste Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát, hogy megtudjuk, hogy mikor szűnhet meg ez az áldatlan állapot és mikorra várható a színház homlokzatának kijavítása.

A miskolciak már olyan régóta kerülgetik a kordonokat a belvárosban, hogy szinte már fel sem tűnik, annyira megszokottá vált. Ez nem is csoda, hiszen lapunk már 2024 áprilisában arról írt, hogy hetekkel korábban elkerítették  a Miskolci Nemzeti Színház Széchenyi utcai homlokzatának egy részét.

Akkor a városvezetéstől azt az információt kaptuk, hogy az intézkedésre azért volt szükség, mert a vakolat és a stukkók állapota miatt az önkormányzat statikai vizsgálatot végeztet. Kiemelté azt is, hogy a vizsgálatokat folyamatosan végzik és a végleges statikai állásfoglalást követően kerülhet sor a teljes rekonstrukcióra.

Az elkerítés biztonsági szempontból mindenképpen indokolt volt, hiszen évekkel korábban már halálos baleset is történt Miskolc belvárosában, amelyet pont egy lehulló stukkó okozott. Akkor az esetet követően átvizsgálták a főutca épületeinek homlokzatát, hogy biztosítsák, hogy nincs több veszélyes épület a városban. Erről részletesen a Minap.hu számolt be 2008-ban.

Ugyan biztonsági szempontból indokolt a terület lekerítése, de első megkeresésünk óta eltelt másfél év és a színház homlokzatának helyzete nem változott. Így újabb megkeresést írtunk Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának. Válaszukban megerősítették, hogy:

Arra is kitértek, hogy miért halad ennyire lassan a helyreállítás. Mint írták a felújítás folyamatait több tényező is befolyásolta. Az épület műemléki védettségére tekintettel a szükséges beavatkozások csak előzetes műemléki szakvélemény, valamint statikai vizsgálat birtokában kezdődhettek meg. Emellett a kivitelezés tervezése során természetvédelmi szempontokat is figyelembe kellett venni, különös tekintettel az épület környezetében időszakosan megjelenő madárfajok védelmére. Így a kivitelezés az őszi időszakban válhatott újra lehetségessé.

Arról is tájékoztatta szerkesztőségünket a hivatal, hogy hol tart most a folyamat. Válaszukban beszámoltak róla, hogy:

Kiemelték továbbá, hogy a folyamat célja, hogy a színház műemléki értékei változatlan formában és minőségben kerüljenek vissza, biztosítva az épület kulturális örökségét és időtállóságát.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek