Remekül mulatott a fideszes csapat Mezőkövesden Tállaival, Pataky Attilával és Rétvárival

Megosztás

Ünnepi hangulat uralkodott a sokadjára megrendezett Polgári Estélyen Mezőkövesden. Többek között Pataky Attila és Rétvári Bence miniszterhelyettes is tiszteletét tette a Tállai András nevével fémjelzett estélyen.

A nemrég minisztériumot váltó, de továbbra is államtitkárként tevékenykedő Tállai a közösségi médiában számolt be a számukra igazán nagyszerű hangulatú eseményről. “Újra együtt – Idén immár XVIII. alkalommal rendeztük meg a Polgári Estélyt Mezőkövesden” – kezdte beszámolóját Tállai András.

Úgy véli, a rendezvény remek alkalmat teremtett arra, hogy február első szombatját a választókerülete lakóival, barátaival és politikai közösségük tagjaival tölthesse, élvezve a tartalmas beszélgetéseket és az ünnepi hangulatot.

A mezőkövesdi politikus hálásan megköszönte Rétvári Bence miniszterhelyettesnek, hogy elfogadta a meghívásukat, és elvállalta a rendezvény fővédnöki tisztjét. Rengeteg BAZ megyében élő polgár egyébként úgy véli, bármikor lenne alkalom találkoznia választókerülete lakóival, mindössze annyit kéne tenni, hogy szürke hétköznapokon kimenni az utcára és a mindennapi emberekkel beszélgetni. Sok érdekeset tudhatnának meg odafent. Tállai számos képet is megosztott az estélyről, ezekből mazsolázunk.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek