Emlékszünk még a hangzatos, 2024-es ígéretekre a Fidesztől és a végül támogatásukkal megválasztott városvezetéstől? Hamar elszálltak ezek a lufik és mostanra azt is látjuk, nemhogy a teljes újraaszfaltozás nem látszik kismértékben sem megvalósulni, hanem már kátyúzni is borzalmasan tud csak a város. Haladunk előre.
A fotót készítő Zsolt azon morfondírozik, hogy vajon nagy dilemmában lehettek-e a „szakemberek”, hogy melyik kátyút is tömjék be. Az egyikbe sok lett volna az anyag, a másikba pedig szemmel láthatóan kevés. Látványnak egészen borzalmas, 2026-ban így „javítják” Miskolc útjait az illetékesek.
A rendszeresen városunkban közlekedők szerint a tavaszi kátyúzás némelyik helyen már most gödör. Itt nem a minőség számított, hanem a mennyiség. Sokan úgy vélik, egy látszatmunka volt a választások előtt. Többen arról számoltak be, hogy még a fontosabb útvonalakon is ki-kihagynak néhány nagyobb kátyút. Pedig most nincs fagy.
Tündérkert nincs, újraaszfaltozás nincs, 2019-es MVK-menetrend nincs, barlangfürdő nyitása továbbra sincs. Egyelőre a számtalan nagy ígéretből mintha semmit sem látnának a miskolciak.
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
