Bicskával fenyegetőzött a polgármesteri hivatalban, vádat emeltek ellene

Hivatalos személy elleni erőszak és további bűncselekmények miatt emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly júniusban bicskával fenyegetőzve végigterrorizált egy borsodi kisvárost – a polgármesteri hivataltól az utcáig.

A vádirat szerint az ittas férfi azzal a szándékkal ment be a helyi polgármesteri hivatalba, hogy személyesen beszéljen a polgármesterrel. Amikor ezt megakadályozták, elveszítette az önuralmát: szidalmazni kezdte a portásnőt, megöléssel és leszúrással fenyegette, majd szavai nyomatékosítására elővett egy tíz centiméter pengehosszúságú bicskát, és azzal hadonászott a helyiségben. Az épület gondnoka kísérte ki az utcára.

A folyosón azonban nem ért véget az ámokfutás. A vádlott odament a közelben járőröző három önkormányzati rendészhez, ordítva szidalmazta és megöléssel fenyegette őket, miközben a bicskáját zsebében készen tartotta. Egy helyi lakos tudta csak elvinni a helyszínről. Este aztán a belvárosban járókelőket inzultált a fegyverrel, majd két rendőrjárőrre tett becsmérlő megjegyzéseket – mire azok megbilincselték és a kapitányságon előállították.

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség most a büntetett előéletű vádlottal szemben letöltendő börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott.

Képünk illusztráció

Adója 1%-a most a független helyi újságírás fennmaradását jelentheti. Támogassa kiadónkat, az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesületet, melynek adószáma 19315333-2-05.

Kapcsolódó cikkek