Uniós tiltás a fatüzelésre? Mutatjuk, mi az igazság

Megosztás

A fatüzelés betiltása úgy hangzik, mint egy újabb álhír – pedig az Európai Bizottság valóban fontolóra vette a legszennyezőbb kályhák kivonását a piacról. A döntés hatása azonban nemcsak a környezetet érintené, hanem több ezer kisvállalkozást és munkahelyet is veszélybe sodorna.

Ez nem fake news, bár annak hangzik, de egyelőre nem lépik meg a dolgot.

Az Európai Unió a versenyképesség növelésére törekszik a Versenyképességi Iránytű segítségével, de az úgynevezett szilárd tüzelésű helyi fűtőtestekre, – vagyis hétköznapi nevükön a fatüzelésű kályhákra -, vonatkozó új környezetbarát tervezési szabályok a várt hatás ellenkezőjét eredményezhetik.

Az Európai Bizottság be akarta vezetni környezetbarát tervezési követelményeit azzal a céllal, hogy elérje az erőforrás- és energiahatékonyságot, miközben fellendíti a szén-dioxid-mentesítést, a versenyképességet és a gazdasági biztonságot elősegítő anyagok „körkörös” használatát. A gyártók hangsúlyozzák, hogy szívesen segítenek elérni ezt a célt, de ami jelenleg tervben van, az nem felel meg a célnak.

Cseh és német képviselők tiltakozása nyomán a Bizottság elhalasztotta az intézkedést, nem mutatják be azt a tervet, amely a legszennyezőbb fatüzelésű kályhák forgalomba hozatalát tiltaná 2027-tól.

Az európai gyártók tiltakoztak az intézkedés ellen, és arra figyelmeztettek, hogy a január 24-én közzétett javaslattervezet nemcsak az európai versenyképességet fogja aláásni, hanem a mintegy 11 000 kis- és középvállalkozást és mintegy 200 000 munkahelyet adó európai ipart is tönkreteszi.

Raymond Zantinge, a Háztartási Fűtési és Főzőkészülék Gyártók Európai Bizottságának (CEFACD) elnöke a következőket mondta: „Mélyen elkötelezettek vagyunk az otthonok tisztább és környezetbarát fűtési módjai mellett, az innováció azonban időt vesz igénybe. Az, hogy teljesíthetetlen mércéket állítunk fel, amelyeknek valószerűtlen időn belül kell megfelelni, tönkreteszi az újításokat is.

A szövegtervezet több bizonytalanságot kelt ahelyett, hogy jobb eredményeket érne el. Ez különösen akkor fordul elő, ha a bevezetés alatt álló termékek új tesztelési szabványai nincsenek tudományosan alátámasztva, így valójában rosszabb termékekhez is juthatunk. Ezen túlmenően, ha ezek az új szabványok 2027. július 1-jén életbe lépnek, akkor észszerűtlenül nagy terhet rónak a gyártókra, különösen a kkv-kra, mivel nincs elegendő idő az tesztelésre, az új tanúsítványok beszerzésére, és a szükséges újra tervezésre.

Úgy tűnik, mintha az ideológia a tudomány útjába állna, és ez munkahelyeket, növekedést és rosszabb környezeti eredményeket kockáztat.” – nyilatkozta az elnök, aki hozzátette: a javasolt követelmények jelenlegi formájukban teszteletlen és megbízhatatlan szabványokat használnak, amelyeket nem az Európai Szabványügyi Rendszeren (CEN) keresztül, nem tudományosan alátámasztott normalizálási útvonalon dolgoznak ki.

Készült az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Forrás: EU, euractív

Fotó: illusztráció

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek