Vagyonosodási körkép a miskolci városházáról: autók, ingatlanok, megtakarítások és változások

Miskolc közgyűlés 2024.11.21.

Megosztás

A miskolci önkormányzati képviselők friss vagyonnyilatkozatainak vizsgálata alapján hatalmas változásokat nem látunk tavaly ősz óta, volt, aki új autót vett, ingatlant szerzett, egyesek megtakarításai nőttek, míg mások tartozásai csökkentek az elmúlt negyedévben.

Január legvégén kellett volna feltölteni a képviselői vagyonnyilatkozatokat az önkormányzat oldalára. Ez egy pénteki nap volt, nem jött össze, de kedden már ott virítottak a miskolci képviselő-testület tagjainak vagyoni helyzetét bemutató dokumentumok. A tavalyi önkormányzati választások után a képviselőknek már októberben be kellett nyújtani egy ilyen vagyonnyilatkozatot, ezután csak évente kell. Megvizsgáltuk a 2024-es őszi és 2025-ös januári vagyoni állapotokat.

Városvezetés

Tóth-Szántai József polgármester a feltöltött dokumentum szerint egy jelentős méretű, 103 négyzetméteres miskolci társasházi lakás kizárólagos tulajdonosa, amelyet 2018-ban vásárolt. Az ingatlanhoz tartozik egy 5 négyzetméteres tároló, valamint egy 36 négyzetméteres garázs is, utóbbiban 25 százalékos tulajdonrésze van. A vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy Tóth-Szántai 2022-ben egy Mini Cooper gépjárművet vásárolt. Műkincsgyűjteménye hat darab jelentős értékű műtárgyból áll, amelyek között festmények és szobrok találhatók. A városvezető órakedvelő is, amit bizonyít a 2016 és 2022 között beszerzett nyolc darabos karóra-kollekciója. 18,5 millió forintnyi készpénzzel rendelkezik. A vagyonnyilatkozatban szerepel még egy 2 millió forint értékű devizában vezetett pénzintézeti követelés is. Tartozásokat nem tüntetett fel a dokumentumban. A november elején felkerült vagyonnyilatkozatában még 56.736.659 Ft feltüntetve az értékpapírban elhelyezett megtakarítás/befektetés rovatban, ez 59.183.378-ra nőtt.

Hollósy Endre András alpolgármesteri állása mellett a DVTK-nál dolgozik műsorközlőként, utóbbitól származó bevételénél csak annyit közölt, hogy szerződés szerinti. Emellett tulajdonosa a Medinvest-Balaton és a PR Magyarország Kft-knek. Van Balatonfenyvesen egy 481 m2-es telke egy 68 m2-es hétvégi házzal, amit 2014-ben kapott ajándékba, ennek 1/2 arányban tulajdonosa. Emellett Halmajon is van egy 1162 m2-es telke, amit 2017-ben vásárolt meg, ennek teljes egészében ő a tulajdonosa. 2023-ban vásárolt egy Volvo XC60-as gépkocsit. Van még egy 9,7 millió Ft értékű befektetéssel egybekötött életbiztosítása és egy 2,4 millió Ft értékű életbiztosítási kötvénye. Október óta nincs változás a vagyonnyilatkoztában.

Matiscsák Éva alpolgármesternek az önkéntes nyugdíjpénztárban félmillió forinttal nőtt a megtakarítása 7,5 millió forintra, és 150 ezer forinttal a biztosítási megtakarítás is 1,9 millió forintra nőtt. Ami nem változott: Két autója van, egy 2017-ben vásárolt Volvo C30-as és egy 2024-ben vett VW Beetle tulajdonosa az alpolgármesternő, akinek több ingatlanja is van: egy 64 m2-es miskolci társasházi lakás, egy felsőzsolcai lakóház, emellett öröklésből 1/3 arányban tulajdonosa egy miskolci lakóháznak és 1/8 arányban két (1000 m2 és 2000 m2) termőföldnek. Takarékbetétben 2,6 millió forint megtakarítása van.

Fidesz-képviselők

Alavári Zsuzsának nem változott a vagyoni helyzete, egy 2006-ban vásárolt 73 m2-es miskolci társasházi lakóház tulajdonosa, képviselői munkája mellett 358 ezer forintért pedagógiai asszisztensi feladatokat lát el a Kassai úti óvodában.

Bajusz Gábornak nincsen ingatlana, de egy 2022-ben vásárolt Suzuki S-Crossa igen, semmilyen más vagyont nem tüntetett fel a nyilatkozatában. Képviselői munkája mellett 400 ezer forintért személyi titkár az Országgyűlés Hivatalában, egyéni vállalkozói bevételéhez csupán annyit írt, hogy eseti jövedelemmel bír, melynek értéke változó.

Barta Gábor vagyoni helyzete nem változott ősz óta, nem csökkent a 16 milliós banki tartozása, és továbbra is egy 184 nm2 alapterületű miskolci lakóház 50%-os tulajdonosa 1993 óta. A Marton János Technikumban műszaki csoportvezetőként keres még a képviselői jövedelme mellett 326 ezer forintot havonta.

Berencsy Sándor Máté a Berencsykom Kft. ügyvezetője, keresetéhez annyit írt, hogy eseti. Emellett adminisztrátori tevékenységet végzett havi 280 ezer Ft-ért az SVRTO Kft-nél az októberi nyilatkozatában, idén már nem tüntette fel a céget, csak a 290.800 Ft-ra nőtt havi fizetését. 20 ezer forinttal csökkent a banki tartozása 2,48 millió forintra. 2019 óta egy 1166 nm2-es miskolci telken álló 310 m2-es lakóház tulajdonosa.

Czinkné Sztán Anikó tavaly vett 250 ezerért egy Mitsubishi Grandist, ami jelenleg eladás alatt áll (bár már októberben is szerepelt a vagyonnyilatkozatban, most azt írta, hogy 2024 decemberében vette). 2001 óta 40%-ban tulajdonosa egy 160 m2-es lakóháznak, ami októberben még egy 785 m2-es telken állt, ami januárban már csak 745 m2-es. 2019-ben szert tett Tiszavalkon egy 104 m2-es lakóházra és egy 20 m2-es gazdasági épületre, ami egy 1485 m2-es telken áll – ezeknek 50%-ban a tulajdonosa. Idén már nem írta be ingóságai közé az LCD tévéjét és LG márkájú hűtőjét, de továbbra is szerepel a 7 millió forint értékű életbiztosítása. 4,5 milliós kintlevőségei 3,78 milliósra csökkentek. Nem csökkent viszont a félmilliós hitelkártya-tartozása. Az általa 50%-ban birtokolt Hygiland Kft-nél már nem gazdasági, hanem stratégiai vezető, a bére 330 ezerről 348 ezer forintra nőtt. Ugyanitt ingatlan bérbeadással is foglalkozik 150 ezer forintért – erre tavaly 250 ezret írt be. Igaz, akkor még egy 80 ezres eseti jövedelem is szerepelt, amit most egy 250 ezres osztalékjövedelemmé változott a vagyonnyilatkozatban. 50%-ban tulajdonos az Unió Partner ’69 bt-ben kültagként és 14%-os tulajdonrésze van a Globál-7 Szociális Szövetkezetben. Emellett ügyvezető az általa 45%-ban tulajdonolt Pannonvital Pharma Kft-ben, ahol ügyvezető, és 14%-ban tulajdonolja a Biztonség Műhely Szociális Szövetkezetet, ahol projektmenedzseri tisztsége is van.

Deák-Bárdos Mihály vagyoni helyzete annyiban változott október óta, hogy banki tartozásai 125 ezer forinttal csökkentek 8,12 millióra. Van egy 2021-ben vásárolt 178 m2-es miskolci lakóháza egy 1018 m2-es telken, ami felerészben az övé; korábban pedig örökölt egy 61 nm2-es lakást a borsodi megyeszékhelyen, aminek 3/4 részben a tulajdonosa. 2018-ban vett egy KIA Sportage-et a havi 440 ezer forintért a Miskolci Sportiskolában szakmai vezetőként dolgozó képviselő, aki eseti alkalommal  a Szerencsi Tankerületi Központon keresztül 4500 Ft/órás összegért birkózást is oktat.

A Miskolci Egyetemen havi 530 ezer forintért oktató Hojnyák Dávidnak egy 2023-ban vásárolt Opel Astra K-ja van a 2015-ben ajándékba kapott 54 m2-es társasházi lakása mellett, aminek 50%-ban tulajdonosa. Kintlevőségei 39,8 millióról 40 millióra nőttek, tartozása nincsen.

Kavecsánszki Erzsébet vagyonnyilatkozatában nem történt változás: tavaly októberben vásárolt egy Opel Insigniát, az Art House Gilbert Kft-ben ügyvezetőként is dolgozó képviselő 50%-os tulajdonrésszel bír a cégben, akárcsak a KE-Go Trade Kft-ben. Emellett a Martin János Szakképző Iskolában gyermek- és ifjúségvédelmi felügyelő havi 356,5 ezer forintért és a Nő a Siker Alapítvány irodavezetője 701 ezer forintért. Van egy 2010-ben vásárolt 54 m2-es társasházi lakása is, aminek felét ő tulajdonolja.

Szécsényi Marinn-nak sem változott a vagyoni helyzete. A 4 milliós banki tartozása nem apadt, megvan még a 2018-ban vásárolt Hyundai Konája és a 2010-ben vásárolt 90 m2-es családi háza az 571 m2-es miskolci telken a havi 400 ezer forintért az Országgyűlési Hivatalban személyi titkárként is dolgozó politikusnak.

KDNP-képviselők

Kozma István Jánosné vagyonnyilatkozata nem változott semmiben tavaly óta. Képviselői állása mellett 800 ezres fizetés van középvezetőként a Trafik Management Bt-ben középvezetőként és 1,765 milliós havi apanázsa a Nyárfás Tabak Bt. kereskedelmi vezetőjeként. 2019-ben vett egy 128 m2-es lakóházat egy 765 m2-es telken Miskolcon; 82%-ban tulajdonosa egy 86 m2-es miskolci társasházban található irodának; 64%-ban egy 17 m2-es miskolci garázs boltnak. 2024-ben vett egy 59 m2-es társasházi lakást; 2023-ban egy 80 m2-es hejcei üdülőt – e két utóbbiban felerészben tulajdonos a képviselő.

A párt megyei elnöke, Molnár Péter 50%-ban tulajdonos egy 2008-ban vásárolt 73 m2-es miskolci panellakásban; valamint egy 2017-ben vásárolt 950 m2-es miskolci telken, amin áll egy 134 m2-es lakóház is. 2023-ban vásárolt egy Renault Megane-t. Megtakarításai kicsit nőttek, életbiztosításának értéke 300 ezerrel emelkedett 3,6 millióra; nyugdíj-előtakarékossága is hasonló mértékben változott 3 millióra; tartós befektetési számlája nem egészen 100 ezer forinttal hízott 6,357 millió Ft-ra. Számláján emellett 1,5 milliós megtakarítás is található. 7 milliós hiteltartozása nem csökkent. A Miskolci Szakképzési Centrumban az oktatási-nevelési egység vezetőjeként maradt a 700 ezres fizetése (+ vezetői pótlék) a képviselői munka mellett, évente 1-2 alkalommal tanácsot ad a megyei kormányhivatalnak is, 80-150 ezer forintos értékben.

A Pont Mi képviselői

A Pont Mi által delegált két képviselőből Bodor Márknak egy Peugeot 206-osa van, amit 2022-ben kapott ajándékba. Emellett megtakarításokkal is rendelkezik, előző vagyonnyilatkozata óta ezek értéke nőtt valamennyit: Prémium Állampapír: 10,6 mllió Ft (800 ezres növekedés); Diszkont kincstárjegy: 1,74 millió Ft (nincs növekedés); Magyar Államkötvény: 5,4 millió Ft (436 ezres növekedés). 10 milliós hiteltartozása nem csökkent, de közben lett egy havi 600 ezer Ft-os bérezésű állása a Miskolci Egyetemen.

Klinga Dániel még 2016-ban vásárolt egy 53 m2-es miskolci társasházi lakást. Korábbi 3 milliós készpénzvagyona eltűnt, de decemberben vásárolt egy VW Passatot.

MSZP-képviselők

Simon Gábornak vagyonnyilatkozatában egy 161 m2-es miskolci társasházi lakás fele, illetve egy 1138 m2 alapterületű ingatlanon egy 150 m2-es lakóház (garázzsal és tetőtérrel) fele található a nevén, valamint egy siófoki 360 m2-es telken egy 45 m2-es hétvégi ház fele. 2020-ban egy Volvo S90-est vásárolt. Az egyéni ügyvédként dolgozó Simonnak részvényei is vannak, melyek értékét nem közölte, de van még 11 millió forintnyi, valamint devizában 50 ezer eurónyi pénzintézeti követelése.

Fodor Zoltánnak továbbra is egy 50%-ban birtokolt miskolci lakóháza van, 2008-ban vett egy Toyota Hiace-t és 2024-ben egy Dacia Logant. A nyugdíja mellett 260 ezer Ft képviselői fizetése is van.

Bartha Györgynek egy 57 m2-es szövetkezeti lakása van Miskolcon, és nem csökkent a 4 milliós hitelintézeti tartozása. A Miskolc Holdingnál igazgatói koordinátor 705.000 Ft-os havi fizetésért. Három gazdasági társaság tulajdonosa, az IT Inc. Kft-nek, az Int-Technology Kft-nek és az In-Solution Kft-nek.

Frakción kívüli képviselők

Fekete Zoltán Józsefné nyugdíjas képviselőnek van egy 1998-ban vett 42 m2-es társasházi lakása Miskolcon, és felerészben tulajdonos egy 2003-ban vásárolt 81 m2-es családi házban, ugyancsak a megyeszékhelyen. 2022-ben örökölt egy 55 m2-es miskolci társasházi öröklakást; 2008-ban pedig örökölt egy 51882 m2-es szántót Makláron. Ingatlantulajdonai bővültek, 2025-ben vett egy 31 m2-es miskolci társasházi lakást. 2008-ban egy Renault Clioval lett gazdagabb. Megtakarításainak értékét nem, csak a részvényeinek számait írta be, négyféle befektetése is van az Erste Banknál. Banki követelései csökkentek 1,4 millióval, de még így is van 5,3 millió forintnyi kintlevősége.

Szarka Dénesnek két autója is van, egy 2017-ben vásárolt Renault Clio és egy 2024-ben vett KIA Ceed. Változás az életében, hogy a KBSC Kft-nél sportszervező és kommunikációs munkatárs havi 470 ezer forintért. 9,66 milliós banki tartozása van, ami mintegy 3 millióval több, mint legutóbbi nyilatkozata idején. 2014-ben ajándékba kapott egy 51 m2-es miskolci lakást, 2016-ban pedig egy 54 m2-est (vagyonnyilatkozatában 3 m2-rel csökkent ennek az ingatlannak a területe), emellett felerészben tulajdonosa egy 2021-ben vásárolt 54 m2-es lakásnak is a megyeszékhelyen.

Szopkó Tibornak nincsenek sem ingatlanjai, sem autói, de egy komoly, kb. négyezres könyvgyűjteménye van (érték nincs feltüntetve); emellett készpénzben 4,11 milliója van, ami ősz óta 1,3 millió forinttal nőtt; csökkent viszont a kintlevősége 3,4 millióval, ami így is 32,4 millió forintot tesz ki. 27 milliós banki tartozása viszont 2 millió forinttal csökkent.

A Mi Hazánk képviselője, Pakusza Zoltán 2023-ban örökölt egy miskolci 110 m2-es lakóházat, aminek negyedrészben tulajdonosa. 2003-ban vett egy Mitsubishi Coltot, ami mellé 2020-ban egy Mitsubishi Lancerrel gazdagította járműparkját. Életbiztosításának értéke 180 ezer forinttal nőtt 3,67 milliósra; minimálisan nőtt a 472 ezres takarékbetéti megtakarítása; folyószámláján is csak 100 ezerrel van több mint ősszel, ez 1,4 millió forint volt idén január végén. Az önkormányzati képviselői állása mellett asszisztense Toroczkai László országgyűlési képviselőnek 1,55 millió Ft-ért havonta.

Tarnóczi Attila vagyonnyilatkozatában nem történt változás tavaly október óta. A Ferpol Kft-nél edzőként és sportszervezőként is dolgozó képviselőnek egy 2023-ban vásárolt Dacia Sanderoja van, egy 1000 m2-es miskolci építési telke 2010 óta, valamint annak szomszédjában egy 50 m2-es lakóháza egy 1762 nm2-es telken, ezeket ajándékba kapta.

Lehoczki-Spider László 2010 óta haszonélvezője egy 200 m2-es miskolci lakóháznak, 2016 óta egy Lada Nivája van. A nyugdíjas képviselő szünetelteti egyéni vállalkozását.

A szintén nyugdíjas Mezei Attila vagyonnyilatkozatát nem tudjuk elemezni, mert nem a 2025-öst, hanem a 2015-öst töltötték fel a weboldalra.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek