A női kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján a DVTK HUNTHERM hazai pályán győzte le 92-49-re a Vasas Akadémiát.
Nem éppen a legnagyobb riválisát fogadta a 18. fordulóban a DVTK, talán ezért voltak most kicsit kevesebben az összecsapásra. Jó 800 szimpatizáns azonban még így is ott volt a DVTK Arénában, és bizony ezt a nézőszámot is megirigyelné a csapatok többsége.
A találkozó előtt is már a miskolciak voltak az esélyesek, és az első negyed végén lehetett is érezni, miért. A két csapat teljesen más célokért küzd, és bár az első félidőben is már tetemes volt a hazai előny, Völgyi Péter vezetőedző leányai nem dőltek hátra a folytatásban sem.
A szakember bátran cserélgethetett, mindenki megkapta a lehetőséget, és talán kijelenthető, éltek is azzal. A záró negyedben pedig még inkább nyílt az olló, így a DVTK 90 pont fölé jutott, a Vasast pedig 50 alatt sikerült tartania.
JEGYZŐKÖNYV
Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport 18. forduló
DVTK HUNTHERM – Vasas Akadémia 92-49 (25-14, 22-11, 19-14, 26-10)
Miskolc, DVTK Aréna, 800 néző. Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Minár László, Jankovics Viktor.
DVTK: Aho N. 8/6, Charles 20/6, Lelik 7/3, Toman 9/9, Tadić. Csere: Grigalauskytė 10, Gulbe 9, Aho T. 2, Kányási 12/6, Miklós 12/12, Fárbás, Tózer-Nemes 3/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.
Vasas: Davis 15/3, Szerencsés 4, Madár E. 6, Kádár 6, Molnár-Budácsik 7. Csere: Boricić 7/3, Gelei, Jáhni 2, Salamon, Boros, Czirkos, Kendelényi 2. Vezetőedző: Nenad Marković.
(kiemelt kép: DVTK Kosárlabda, FB)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!