Juhász Tibor író a Lyukóvölgyben uralkodó állapotokról készít könyvet, legújabb novellájának főszereplője egy fiatal házaspár, akiknél nemsokára érkezik a baba. Az apának viszont új munkahelyet kell keresnie, de egy bakancsra is szüksége lenne.
Egy miskolcinak a lyukóvölgyi állapotokat aligha kell bemutatni, mindenki tudja, milyen körülmények között kénytelenek ott élni az emberek. Juhász Tibor írónak köszönhetően azonban még mélyebbről megismerhetjük az ottélők mindennapjait. A szerző a szegénységet igyekszik bemutatni úgy, hogy a helyiekkel beszélget, és a párbeszédeket riport-novella formájában teszi közzé.
Lyukóvölgy az ország egyik legszegényebb szegregátuma.
Legutóbbi rövid alkotása a Tűztér nevet kapta, és a Telexen megjelenő novellái közül talán ez az eddigi legnyomasztóbb. Szó esik benne rasszizmusról, drogbirtoklásról és a láncdohányos várandós kismamáról is.
Részlet a novellából.
“– Ha így megyek az interjúra, tuti nem vesznek fel. Kéne valami bakancsféleség.
– Milyen interjúra?
– Hát állásinterjúra, a Nestlébe. Kirúgtak az albánok.
Lacikát hivatalosan eladóként alkalmazták a pékségben, de valójában hátul, a sütőknél adtak neki munkát. Júniusban, amikor utoljára találkoztunk, csak azért szolgálhatott ki, mert táppénzre ment három kollégája is.
– Mi történt?
– Azt mondta a Dáriusz, hogy drága lett a rezsi, ezért leépítések lesznek. Persze csak engem küldtek el.
– Dáriusz?
– Ő volt a helyi baszdszájba, az intézőember. De ő semmiről sem tehet. Neki nem volt baja a cigányokkal. Csak a főnököt zavarta, ha elöl voltam. Többször is mondta, hogy nehogy be merjek állni a pultba, mert nem fognak jönni a vevők, senki nem akar vásárolni egy cigánytól.
A heverőn ül, szemben a kályhával.
– Alig várta, hogy kirúghasson. Amúgy mindegy, mert nem volt jó ott dolgozni, folyton basztattak a késések miatt. Tudod, hogy járnak itt a buszok. Van, hogy elmegy néhány perccel korábban, mint ahogy ki van írva, és akkor várhatsz a következőre.
A hangja indulatos, az arca kifejezéstelen.
– Sajnálom.
– Kösz, de sajnálatból nem élünk meg. Jön a gyerek.
Az egyesület önkénteseként nyár óta a szegregátum Miskolc felőli területeire kell koncentrálnom, Lacika és Amanda pedig távolabb laknak a várostól, az egykori bányaigazgatóság közelében. Az arcát bámulom. Még csak huszonegy éves. Kályhafüst csípi az orromat.”
A teljes írás a Telex oldalán tekinthető meg.
(kiemelt kép: index.hu)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!