Aki akkor már javában élt, az pontosan tudja, hogy 2-3 centis havazás szinte említésre is alig volt méltó az akkori híradásokban, hiszen természetes volt, hogy ha tél van, esik a hó. 1987 januárjának közepén azonban olyan hóözön jött, ami a sokat látottakat is próbára tette. Nem volt könnyű az élet BAZ megyében sem.
Méteres hótorlaszok, leálló vonat- és tömegközlekedés, bezárt iskolák, élelmiszer- és tüzelőanyaghiány. Éppen az bizonyítja, hogy mennyire (mai szóval élve) brutális volt az a néhány nap BAZ megye és hazánk életében, hogy azóta, 38 év elteltével is AZT a bizonyos 1987-es januári telet emlegetjük. Egyre ritkábban fordul elő, hogy a megváltozott időjárás miatt egyáltalán nagyobb és leginkább tartósabb hóréteg alakuljon ki, de akkor honvédségi tankokkal kellett vinni az élelmiszert és a tejet a falvakba, de sokszor még a városokba is. Két-három centi havat szinte észre sem vett a tömegközlekedés, most pedig teljesen kifekszik tőle.
A rendkívüli körülmények az időjárási paraméterek kivételes együttállása révén tudtak kialakulni. 1987 januárjában tartósan kaptuk a sarkvidék felől a hideg levegőt, miközben a Genovai-öböl felett egy nagy kiterjedésű ciklon helyezkedett el, amiből dél-délkelet felől, nagy nedvességtartalmú levegő áramlott a Kárpát-medence fölé. E két légtömeg keveredése éppen hazánk fölött zajlott le. Január 10-én országszerte 36-48 órán át tartó havazás vette kezdetét. Január 16-án újabb adag havat kaptunk. A hó mellett a -20 fokos fagyok és a viharos szél is jelen voltak, helyenként 2 méteres hótorlaszok alakultak ki – írja az Időkép.


Közlekedési hírek azokból a napokból, rádiós tudósítások a hatalmas havazás idején.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!