Egy helyi anyuka kétségbeesetten hívta fel a rendőrséget január 13-án, szerdán 22 óra körül azzal, hogy a fia végzetes döntésre szánta el magát és azonnali segítséget kér.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság két munkatársa, Ládi Miklós r. főtörzsőrmester, és Juhász Csaba r. őrmester a bejelentést követően néhány perccel haladéktalanul megérkeztek a helyszínre, majd megkezdték a magának sérülést okozó fiatalember ellátását, alkalmazva a Police Medic képzésen tanultakat.
A Police Medic képzés célja a rendőri állomány felkészítése az életveszély felismerésére és elhárítására intézkedési körülmények között. A képzési rendszer az életmentést, sérültellátást alapvető rendőri kompetenciaként kívánja létrehozni, fejleszteni. Az elméleti és alap gyakorlati képzést követően a fizikai és mentális stressz alatt végzett valósághű szituációs gyakorlatokra helyeződik a hangsúly.
Képzésfejlesztési és oktatási partnerként 2014-től a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, főként a Műveleti Medicina Tanszék vesz részt a munkában.

Az időközben értesített és kiérkező mentősök további ellátásra kórházba szállították a rendőrök által megmentett fiatalembert.

Fotók: BAZ megyei rendőrség/Facebook, antritt.hu (nyitóképünk illusztráció)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!