Először nyert Grand Prixt a miskolci cselgáncsozó

Megosztás

Aranyérmet szerzett vasárnap Sáfrány Péter, a Miskolci VSC 90 kilogrammos cselgáncsozója a World Tour-sorozat zágrábi Grand Prix-versenyén.

Az U23-asok között Európa-bajnoki, az U20-asok között pedig világbajnoki címmel büszkélkedhető Sáfrány élete első GP-viadalát nyerte meg. A 22 éves sportoló egy kis szünetet követően indult ismét nívós versenyen, idén a célja az U23-as Eb-cím megvédése.

A zágrábi verseny a lehető legjobban sikerült a számára, a döntőbe vezető úton moldovai, georgiai és holland ellenfelet is sikerült legyőznie a felnőttek mezőnyében. A fináléban a brazil Marcelo Fronckowiakkal nézett farkasszemet, aki szintén nem akármilyen eredménylistával rendelkezik, hiszen volt már érmes GP-viadalon, valamint Pánamerika-bajnoki ezüsttel is büszkélkedhet.

A mérkőzést Sáfrány kezdte jobban, de brazil ellenfele is összeszedte magát, így kiegyenlített küzdelem alakult ki a tatamin. A végén azonban a miskolci versenyző előbb jól védekezett, majd az oldalán ragadt Fronckowiakot sikerült leszorítania, amivel megnyerte a döntőt.

A magyar judósok jól szerepeltek Zágrábban, összesen két aranyéremmel és öt ötödik helyezéssel zárták a viadalt.

(kiemelt kép: Emanuele Di Feliciantonio, ijf.org)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek