Megújulóban a dédestapolcsányi kastély, amelyet Rogán “barátai” birtokolnak

Megosztás

Egy ideje már tartanak a dédestapolcsányi Serényi-kastély felújítási munkálatai, de továbbra sincs információ arról, mi lehet a NER tulajdonosi körébe lévő ingatlan sorsa.

Néhány évvel ezelőtt Dédestapolcsány azzal került be az országos médiába, hogy Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, egy, a községből származó hölggyel kötött házasságot. Obrusánszki Barbaráról, Rogán harmadik feleségéről, gyorsan kiderült, hogy a 2010-es évek elején érettségizett a kazincbarcikai gimnáziumban, modellkedett és az ELTE-n szerzett diplomát.

Ekkortájt derült fény arra, hogy az új feleség rokonsága másfél milliárdos értékben tervez földeket vásárolni a környéken, de akkora volt a felháborodás, hogy a család végül el is állt az üzlettől. A 444.hu dokumentumokkal támasztotta alá a már megvásárolt és a megvásárolni tervezett földekről szóló információkat, illetve azt, hogy a hitelezésben egy állami bank segédkezett.

A kastély madártávlatból, bal oldalt a település főutcájával

Apró állagmegóvásokat ugyan addig is végeztek az épületen, de a valódi felújítás a legutóbbi tulajdonosváltást követően kezdődhetett meg. A DF tulajdonosi körét az alapító Moór Sándor, Fintha-Nagy Ádám és Mudura Sándor alkotják – utóbbi az egyik leggazdagabb erdélyi család sarja, míg Fintha-Nagy ügyvéd. Mindhárman kapcsolódnak Rogán Antalhoz, aki még az V. kerület polgármesterként dolgozott, amikor a DF jelenlegi tulajdonosai előnyös feltételekkel jutottak ingatlanokhoz a kerületben.

A Borsod24 által készített fotókon jól látszik, hogy a kastély körbe van állványozva, a tetőszerkezetet felújították, akárcsak a kéményeket, jelenleg pedig a homlokzatot állítják helyre. Az öthektáros területen saját barlangrendszer található, illetve remek kilátás nyílik a Bükk északi oldalára.

Dédestapolcsány egy alig 1300 lelket számláló, csendes település, kivételes természeti adottságokkal.

Luxusszálloda, esetleg privát szálláshely lesz a Serényi-kastély sorsa?

(fotók: Borsod24)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek