Piknikkel készülődött a Bányász Kulturális Egyesület a hamarosan megrendezendő 74. Bányásznapra – számolt be a hírről a Minap.hu. Az eseményt szeptember 7-én rendezik majd.
Perecesi Közösségi Házban találkozott augusztus 29-én, csütörtökön délután tisztújító küldöttgyűlésen a Bányász Kulturális Egyesület, ahol Berencsi Miklóst választották meg a szervezet elnökének. A kötelezettségek után pedig piknik jelleggel kötetlen beszélgetés és közös eszem-iszom keretében folytatódott az együttlét, ráhangolódva a szeptember 7-én, szombaton, 14 órától tartandó perecesi bányásznapi megemlékezésre és koszorúzásra. Az eseményen Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője és a Miskolc Televízió stábja is jelen volt.
– Szeptember első szombatján Perecesen mindig bányásznapot szerveznek, amit általában megelőz a Bányászpiknik nevű rendezvény. Utóbbi célja, hogy fogadással és beszélgetéssel hangolódjunk a városrész jelentős hagyományőrző rendezvényére – nyilatkozta televíziós stábunknak Bazin Levente, a térség önkormányzati képviselője.
– A piknikre általában a Perecesen élők jönnek el, illetve olyanok, akik régen a bányában dolgoztak, vagy valamilyen módon kötődnek a bányásztelephez. Felidézik a múltat és átadják emlékeiket a fiatalabb generáció képviselőinek – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a bányásznap 14 órakor megemlékezéssel kezdődik, délután fél háromtól a Kis Bányász szobornál, a Szén utca 11. szám alatt pedig koszorúzást tartanak. Ezt követően 15 órától indul a kulturális és zenei program a Tárna téri szabadtéri színpadon. A Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar játéka kezdi meg a műsorszámokat, de Perecesre érkeznek a Miskolci Nemzeti Színház színművészei, 18 órától fellép Miskolci Elvis, 19 órától pedig az Áll-a-tok zenekar is.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!