A streetball vette át a teret Barcikán

1. HoopsFest streetball Kazincbarcika - Fotó: Pálinkó Gábor

Megosztás

Szombaton Kazincbarcika városa izgalmas sporteseménynek adott otthont: megrendezték a település első modern kori streetball-bajnokságát. A helyszín a város KolorPlatz nevű tere volt, ahol a kosárlabda e népszerű változata hamar magához vonzotta a környék lelkes játékosait és szurkolóit.

A streetball New Yorkból indult világhódító útjára, egy félpályás, egypalánkos kosárlabda variáns. A streetball-bajnokság szabályai szerint egyszerre két háromfős csapat játszott fél-fél pályán, egy-egy palánkra. A csapatok három vagy négy (egy cserejátékossal) főből állhattak.

A játékforma gyorsan népszerűvé vált Kazincbarcikán és környékén is, amit jól mutatott a rendezvény sikere. Az eseményt 1. HoopsFest streetball Kazincbarcika néven hirdették meg, valóban hangulatos és népes összejövetelnek bizonyult, megalapozva ezzel a jövőbeli folytatást. A rendezvényt a SLÁGER KSE (Kazincbarcikai Kosárlabdázók Egyesülete) támogatta.

Az eseményre körülbelül száz érdeklődő látogatott el, köztük játékosok és nézők egyaránt. A versenyen tizenkét felnőtt és három 14 év alatti gyermekcsapat mérte össze tudását. A résztvevők nem csak helyből érkeztek: több csapat jött Miskolcról, de képviseltette magát Ózd városa is. Sőt, a rendezvény nemzetközi jelleget is öltött, hiszen a felvidéki Tornaljáról is érkezett egy csapat. A hazai színeket erősítette két csapat is, melyek a SLÁGER KSE U18-as (18 év alatti) játékosaiból álltak össze.

A 2024-es nyár vége felé közeledve, augusztus utolsó előtti teljes hétvégéjén a KolorPlatz pályája igazi kosárlabda-paradicsommá változott. A levegőben pattogó labdák, a gyors mozgású játékosok, a hullámzó hálók és az izgalomtól feszült közönség mind hozzájárultak a remek hangulathoz.

A verseny két fő szervezője, Pál Csaba, aki a SLÁGER KSE sportmunkatársa, és Kakszi Krisztián szoros kapcsolatban állnak Kazincbarcikával. Mindketten az Irinyi János Református Oktatási Központ egykori diákjai, és korábban aktív játékosai voltak a SLÁGER egyesületnek.

1. HoopsFest streetball Kazincbarcika - Fotó: Pálinkó  Gábor
1. HoopsFest streetball Kazincbarcika – Fotó: Pálinkó Gábor

Pál Csaba elmondta, hogy bár korábban is rendeztek programokat az egyesület nevében, ez az esemény túlmutatott az eddigi kereteken. A cél kettős volt: egyrészt Kazincbarcikát és a kosárlabdát közelebb hozni egymáshoz, másrészt elindítani egy új eseménysorozatot a városban.

A szervezők különös figyelmet fordítottak az utánpótlás-nevelésre is. Az egyesületben edző fiatalok számára lehetőséget biztosítottak a közönség előtti versenyzésre, ezért állítottak össze három csapatot az U14-es korosztályból. A streetball eltérő szabályai új kihívás elé állították a fiatalokat, ami egyszerre szolgált gyakorlási lehetőségként és felüdülésként. Pál Csaba büszkén említette, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a fiatalabb korosztályokra.

A győzteseket bőségesen jutalmazták: az első három helyezett érmeket, trófeákat, sapkákat és kosárlabdákat kapott. Emellett kreatív, kosárlabda-témájú ajándékokkal is gazdagodtak, mint például zseb-kosárpályákkal. A szervezők célja az volt, hogy olyan díjakat osszanak, amelyek később is emlékeztetik a résztvevőket erre a különleges napra.

A főversenyt kiegészítő programokkal is színesítették: a mérkőzések szüneteiben dobóversenyt és ügyességi versenyt rendeztek, amelyeken bárki részt vehetett a nézőközönség soraiból is.

A HoopsFest szervezői elégedetten nyilatkoztak az eseményről, és már a jövőbe tekintenek. Terveik szerint ezentúl évente legalább két hasonló rendezvényt szeretnének tartani: egy nyárnyitó és egy nyárzáró streetball-bajnokságot.

Pál Csaba kiemelte, hogy céljuk a kosárlabda népszerűsítése Kazincbarcikán, különös tekintettel az utánpótlás-nevelésre. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a 20-50 év közötti korosztály számára is vonzó lehetőséget biztosítsanak. Hangsúlyozta, hogy a város kiváló infrastruktúrával rendelkezik – egy jó csarnokkal és két “kék pályával” -, amit szeretnének maximálisan kihasználni a sport népszerűsítése érdekében.

Forrás és képek: Kolorline

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek