A DVTK fociakadémiája kétmilliárdnyi közpénzből pár epizódszereplőt tudott felmutatni négy év alatt

Megosztás

Becsapós a statisztika, hogy négy év leforgása alatt huszonhat játékosnak adtak profi szerződést, mivel döntő többségük a harmadosztályban, netán a megyeiben játszik. A rengeteg állami pénzzel kitömött intézmény egy újabb szegénységi bizonyítványa hazánk futballképzésének.

Vessünk egy pillantást arra, mennyi saját nevelésű (vagy egyáltalán magyar) játékosunk játszik például a DVTK felnőttcsapatában, az első osztályban. Nagyon kell keresgélni, igaz? A Mit Miskolc adhatott kicsit jobban utánament, hogy a külsőségek mögött mit rejt a valóság. Szinte már meg sem lepődünk, hogy ez az akadémia sem termelte ki a hatalmas világmegváltó magyar focitehetségeket, de az állami pénzt aktívan benyelte és nyeli folyamatosan.

A Miskolc kulturális és egyéb vetületeit feldolgozó Mit Miskolc adhatott nagy vállalkozásba vágott: összeszedte, hogy a város NB I-es labdarúgócsapata, a DVTK államilag kiemelt fociakadémia üzemeltetőjeként mennyire szolgált rá arra a sok-sok állami pénzre, amit jelent ez a státusz. A valóság egészen döbbenetes: a DVTK LSA névre hallgató intézmény nagyjából négy év alatt összesen hét játékosnak adott 64 meccset. A DVTK LSA négy év alatt több mint kétmilliárd forintot kapott ezért a számért. A szám még szebben mutat, ha kiderül, hogy ez alatt az idő alatt összesen 26 játékosnak adtak profi szerződést, ennek a társaságnak a fele valójában a harmadosztályban parádézó ificsapatban, esetleg más szintén harmadosztályú klubban játszik, de Orosz Donát személyében olyan is van, aki 22 évesen inkább visszavonult.

A játékosok szerződtetésével és időszakos beállításával tehát úgy tűnik, a DVTK akadémiája teljesíti az elvárásokat számokban. Sokatmondó adat, hogy van olyan játékos Zsiga Máté személyében, akiről nem is egyértelmű, hogy még focista-e: Zsiga három mérkőzésen lépett pályára – ezek is kupameccsek voltak –, utolsó meccsét már a megyei osztályban érdekelt Tállyán játszotta. Nem tudni, tervez-e valahol még focizni.

A csúcs természetesen Szűcs Kornél története, akit a DVTK előbb nagyon fiatalon játszatott, majd a klub nem hosszabbította meg a szerződését, ő pedig ingyen igazolt Kecskemétre. Itt megtalálta a számításait, a Kecskemét pedig pénzért adta tovább az angol másodosztályú Plymouth Argyle-nek úgy, hogy a miskolciak egy fillért sem kaptak érte az átigazolási díjból, csak amennyi ilyenkor a nevelőegyesületnek szokott járni.

A teljes és nagyon tanulságos összeállítást ide kattintva olvashatja el, aki szörnyülködni szeretne.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek