Budapest kiemelkedő jelentőséggel bíró pályaudvara idén ünnepli 140. születésnapját. A jeles esemény alkalmából augusztus 16-án szórakoztató programokkal és moziesttel vár kicsiket és nagyokat a főváros.
A Rochlitz Gyula főmérnök és Feketeházy János hídépítő mérnök által tervezett impozáns komplexum éppen 14 évtizeddel ezelőtt, 1884. augusztus 16-án nyitotta meg kapuit. Az első vonat Ruttkáról és Zimonyból érkező utasaival Miskolcra indult útnak. A V 40 001 számú Kandó mozdony vontatta szerelvény, az Árpád nevű dízel sínautóbusz Bécs és az Orient Expressz a Balkán felé szintén innen startoltak el az első alkalommal.
A történelmi háttérrel rendelkező pályaudvar születésnapi programja déluán kettő órától veszi kezdetét. Az esemény iránti érdeklődés nagy számokat produkál, azonban a lehetséges résztvevők létszáma korlátozott. Így aki együtt szeretne ünnepelni a Keleti pályaudvarral, annak regisztrálnia kell az alábbi linken: https://www.mavcsoport.hu/keleti140
- A programok délután kettő órakor kezdődnek, egy Zubreczki Dávid újságíró, urbanista által vezetett ingyenes sétával. A korzózás három turnusban zajlik majd, 14:00, 16:00, illetve 18:00 órai kezdésekkel, csoportonként húsz fős kapacitással.
- Délután három órától a Keleti pályaudvar Lotz-termében játékos kincskeresésre invitálja legkisebb vendégeit a MÁV-csoport.
- Ezt követően, egy órával később, 16:00 órától, egy régi hagyomány mintájára az Utasellátó várja majd zsúrkocsijával az éhes és szomjas látogatókat az utascsarnokban.
- Este hat órától, a Lotz-teremben, a pályaudvar elmúlt 140 évét felölelő novella és fotókiállítást tekinthetnek meg a látogatók.
- A nap és az est fő attrakciója az ikonikus Indul a bakterház című film vetítése, 20 óra 30 perces kezdéssel. A mozi díszvendégei lesznek: Koltai Róbert színművész és rendező, akit Somogyi Zoltán rádiós műsorvezető kérdez majd a film kulisszatitkairól.
Fotó: MÁV Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!