Miközben a kormány fővárosunk felett minden idők (a tavalyinál is látványosabb) tűzijátékát tervezi az államalapítás ünnepére, addig Borsod-Abaúj-Zemplén megye legtöbb városában sem fukarkodnak az égi parádékkal. Kivéve a megye központi települését. A tűzijáték megtartása mellett és ellen is szólnak nyomós érvek.
Kétségtelen, hogy államalapításunk ünnepe – március idusa után – a legfontosabb nemzeti ünnepnapunk, amely mára egyfajta nyárbúcsúztató rendezvénnyé bővült (habár ezt a klímaváltozás kezdi felülírni), ahol ingyenes előadások, koncertek várják a felüdülni vágyókat. A hagyomány része az eseményt záró tűzijáték is. Idén 15 milliárdba kerülhet a budapesti augusztus 20-i látványosság megrendezése. Kormányzati szempontból régóta kritikus az ügy. Talán még emlékszünk az emiatt menesztett fő meteorológus esetére.
Amellett, hogy a kormányközeli cégek ezzel igen jól járnak és a káprázatos, sok látogatót vonzó élményen túl, érvek sora szól a gigalátványosság megrendezése ellen. Miközben hazánk költségvetési helyzete sem túl rózsás, sokan szívesen lemondanának erről a parádéról. Mások a környezet- és állatvédelmi szempontokat tekintik mérvadónak. A levegőbe, talajba és vízbe kerülő szennyező-mérgező anyagok nem tűnnek el csak úgy a süllyesztőbe. Kutyáinkat, madarainkat kínozza a robbanások zaja és a fény az éjjeli rovarok tájékozódását is megzavarhatja. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a tűzoltók sem alhatnak nyugodtan. Részleges megoldást jelentene, ha drónrajok égi piruettje váltaná fel a kínai találmányt.
A legtöbb borsodi városban a tűzijáték megtartása mellett döntöttek, habár annak mértéke természetesen jóval elmarad a fővárosi gigaprojektétől.
Mezőkövesden a körülbelül este tíz óra után véget érő Attila Fiai koncert után közvetlenül tartanak tűzijátékot, amely 20-25 percen át színesíti a nyár esti égboltot, tájékoztatott Poór Tímea, művelődésszervező, az ünnepi rendezvény szervezője.
Tiszaújvárosban a Szent István- napi programok már hétfő este kezdetét veszik és a Dísztó Sétányon 22 órakor kezdődő tűzijátékkal záródnak. A Saghma Pyrotech Kft. immár húsz éve kivitelezi a tiszaújvárosi ünnepi látványosságot. Venczel Vilmos, a cég munkatársa arról tájékoztatott, tizenegy percen keresztül csodálhatják a látványosságot a városba látogatók, akik idén is számíthatnak megújult, különleges, egymásra töltött effektekre. Idén a megszokottól eltérően a nagyobb effektekkel kezdenek, tűzijátékbombákkal. A magyaros zenékhez hozzáidomulnak, záró számként természetesen az István a király fő részletével. A cég bonyolítja le egyébként a sajóládi, a hernádkaki, a halmaji és a bőcsi égi parádékat is.
Ózdon évek óta nyolc-tizenkét perces tűzijátékot tartanak, ami idén 21 órakor kezdődik, a változatos koncertkínálatot követően. Árulta el Fábián-Dobos Eszter az ÓMÉK Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság művelődésszervezője. Két éve takarékossági okokból elmaradt ugyan az égi látványosság. Ekkor Janiczák Dávid, a város polgármestere Facebook posztjában 300 ezerre kóstálta az így megtakarított összeget.
Amint azt már megírtuk, Kazincbarcikán háromnapos banzájjá bővül az államalapítás ünnepe, amit közvetlenül Korda György és Balázs Klári koncertje után negyed tízkor tűzijátékkal zárnak. Ennek részleteiről és a felmerülő költségekről e-mailben érdeklődtünk a rendezvényt lebonyolító Barcika Art Nonprofit Kft-től, de a megadott időpontig nem válaszoltak.
A sátoraljaújhelyi Szent István király-napi városi ünnepséget tíz órakor szintén tűzijáték zárja. Megkeresésünkre bővebben nem reagáltak.
Miskolcon jó pár éve nem tartanak tűzijátékot. 2021-ben például tűzzsonglőrök zárták a műsort.
„Miskolc MJV Önkormányzata az idei évben sem rendez tűzijátékot az államalapítás alkalmából. Miskolcon – az előző évekhez hasonlóan – augusztus 20-án ezúttal is kulturális programokat szerveznek, az önkormányzat pedig nem költi a miskolciak adóforintjait pirotechnikára. A döntést az is indokolja, hogy a város vezetése tekintettel van a környezet és az állatok védelmére”- tájékoztatott N. Szántó Rita sajtószóvivő.
Miskolc úgy látszik tehát, az egyetlen kivétel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol nem tartanak tűzijátékot az államalapítás ünnepe alkalmából. Kérdés persze ez meddig marad így? Az októberben hivatalba lépő új polgármester és a képviselő-testület milyen szempontokat vesz majd jövőre figyelembe?
A Borsod24 stábja megkérdezte a miskolciakat, hogy mit gondolnak a fényjátékról:
Forrás: Index, Greendex, Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!