Végzetes románc – Interjút adott a miskolci Bonnie és Clyde rablónője

Megosztás

Az emberek szeretik a krimit, a borzongást, az izgalmat és az adrenalint – főleg akkor, ha valaki mással történik. A filmek és könyvek kitalált történeteinél csak a valóság tud jobbat írni. A miskolci szerelmespár, László és Tünde története 1995-ben kezdődött és a mai napig izgalomban tartja a nyilvánosságot.

A magyar Bonnie és Clyde 1995-2000 között jó néhány, többnyire fegyveres bűncselekményt hajtottak végre Kelet- és Észak-Magyarországon. A 26 éves Fekete László 1995. július 12-én ismerkedett meg későbbi bűntársával, az akkor mindössze 16 esztendős Novák Tündével. Alig két héttel később máris sor került az első közös bűncselekményre: 27 millió forintot loptak el Fekete munkahelyéről, egy nyíregyházi bankfiókból. Ezt követően nem volt megállás. Sárospatakon majdnem lefülelték Tümdét és Lászlót, akit ekkor már legalább száz rendőr keresett országszerte, de végül egy kifejezetten triviális hiba miatt buktak le 2000-ben, Miskolcon, amikor egy piros lámpán áthajtottak.

A Blikk videós interjút készített a páros életben maradt tagjával, Tündével, aki letöltötte a kiszabott börtönbüntetést és családanyaként éli teljesen hétköznapinak mondható életét.

A videóból többek között az is kiderül, hogy borzalmas családi körülmények késztették arra, hogy szinte kamaszként súlyos bűncselekményekben vegyen részt. Elmondja, hogy mai napi gondol arra, mi lett volna, ha nem így alakul a végzetes románc.

Pusztító szerelem – Megszólal a miskolci Bonnie és Clyde rablónője – Nyomon vagyunk! évad premier

Rablás, fegyverek, lövöldözés, évekig tartó bujkálás, menekülés az ország összes rendőre elől. A miskolci Bonnie és Clydeként elhíresült rablópáros története hosszú ideig virított a címlapokon, ám Fekete László és Novák Tünde ámokfutásának is elfogás lett a vége. Fekete, alias Clyde a börtönben végzett magával, szerelme, Bonnie pedig ma már tisztes feleségként él vidéken.

Fotó: Blikk

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek