Az elmúlt hetekbe minden közlekedő találkozhatott útjavítási munkálatokkal Miskolcon. Még márciusban számoltunk be róla, hogy a Városgazda elkezdi az útburkolati hibák javítását. Az előzetes tervek szerint összesen 26.465 négyzetméteres felületen.
Március óta folyamatosan zajlanak a munkák. A Minap.hu információi szerint eddig összesen 105 utcában 10.516 négyzetméteren 1.020 köbméter aszfalt bedolgozását végezhették el a szakemberek.
A hibákat már a munkálatok kezdetétől igyekeztek Miskolc legkülönfélébb pontjain felszámolni. Eddig elsősorban a fő közlekedési szakaszokra, valamint a tömegközlekedéssel érintett, nagy forgalmú utakra fókuszáltak a szakemberek. Ezekben a napokban fordulnak rá a mellékutcákra, vagyis előreláthatóan – az időjárástól függően – júniusig befejeződnek a kátyúzási munkálatok.
Miután a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Útellenőri Szolgálatának előzetes felmérése, illetve a beérkezett lakossági és önkormányzati képviselők bejelentései alapján számos, zúzalékkal borított útszakasz esetében is felmerült az igény a javításra, úgy április utolsó hetében a kátyúzáshoz képest némiképp egyszerűbbnek és olcsóbbnak bizonyuló munkálatok is megkezdődhettek.
A belvárosban, továbbá Bábonyibérc és Bodótető térségében, így az Árok, a Dóczy és a Feszty Árpád utcák környezetében, a következő hetekben pedig Perecesen, összesen 107 utcában 148.000 négyzetméteren fektetik és egyengetik majd az új útborítást. A zúzalékolással a Városgazda becslése szerint szintúgy június közepéig végezhetnek majd.
Az elmúlt időszak kedvezőtlen időjárási körülményei megviselték a város területén található zúzalékos úthálózatot. Az átázott felületű utakon eddig nem lehetett elvégezni a szükséges javítási munkákat, de a kedvező időjárás beköszöntével a mostani időszakban elindulhattak a munkálatok – tudta meg múlt héten a Miskolc Televízió a cég műszaki vezetőjétől.
Kertész Béla hozzátette, a zúzalékos útjavítási munkák nagyjából harmincmillió forintból valósulnak meg. Az anyagi korlát miatt éppen ezért igyekeznek a nagy forgalmú és településeket összekötő utakat előnyben részesíteni.
Április végén az útburkolatok javítása mellett megkezdődtek az útburkolati jelek felújító-festési munkálatai is. További részleteket itt olvashat.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!