A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik a csodarabbi halálozásának évfordulójára szervezett vallási megemlékezést a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúr községben.
Több tízezer ortodox zsidó érkezik a csütörtökön Bodrogkeresztúrra, hogy megemlékezzen a magyar származású, világhírű rabbiról, Jesaje Steinerről. Tavaly a Borsod24 stábja is ellátogatott a zempléni kistelepülésre, az erről szóló beszámolónkat ide kattintva olvashatja. Kezdetben csak a rabbi leszármazottjai és a családjaik jártak oda megemlékezést tartani, majd úgy 10 évvel ezelőtt kezdtek el tömegesen megjelenni a zarándokok. Ekkor kezdték felvásárolni a rabbiházat, illetve a környékbeli épületeket; kóserkonyhát, kóserszállást alakítottak ki.
Idén a rendezvényhez kapcsolódóan rendőrségi biztosítás mellett az átmenő forgalmat kizárják a Kossuth Lajos utcán található vasúti átjáró és a Tarcali út csatlakozása közötti szakaszon. A lezárás 2024. május 9-én, csütörtök 8 órától egészen május 13-a, hétfő reggel 8 óráig lesz érvényben. A korlátozás alatt a Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út Bodrogkeresztúr belterületi szakaszán a célforgalomban közlekedők, a menetrendszerinti autóbuszok és a közfeladatot ellátó járművek haladhatnak csak át.
Az átmenő forgalom számára ajánlott terelőút Bodrogkeresztúron belül a Tarcali út lesz. A rendezvény látogatói számára a rendőrség irányítása mellett, a szervezők által kijelölt területeken lehetséges a parkolás.
Itt pedig megtekintheti a tavalyi rendezvényen készült videónkat:
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!