A január köztudottan az újrakezdés, a remény ideje, de ezt a januári emberek a januárnak már nemigen hiszik el. Annyi mindent mondanak a januári embernek, azt is, hogy a várható napsütésben vakítóan csillog majd a háztetők maradék hava, azt is, hogy a tanárok kifizetése februárban meglesz, bár csúszni fog, azt is, hogy hőhullámra fagy jön, arra megint meleg, viszont sajnos nem kizárt a német-orosz háború, ám az inflációt állítólag letörték, mint gazda a jégcsapot az ereszről.
A BKK hol azt mondja, nem ritkít járatot, hol meg azt, hogy mégis, de hát a mondás nem számít. Úgyis lesz, ami lesz. A januári ember képzelgő típus, már látja, hogy a villamosok és a buszok a levegőbe emelkedve pukkannak szét, mint a lufik, amíg a járatszám egyharmaddal nem süllyed.
A januári ember azt mondja, őt már nem lehet becsapni, ő már nem hisz el semmit, bár tudja, néha azért csapdába esik, ha ügyesen szédítik, főleg csípős reggeleken, amikor felerősödnek az ízületi fájdalmai, és nem figyel oda.
A januári ember, akit ezen a héten havas eső mosdat, bár erről se kérdezte meg őt senki, hogy akarja-e, amúgy mogorván is kedves, gyerekszerető, és tényleg megenyhül, amikor a téli nap sugarai laposan áttörnek az ablaküvegen, és nagymama fényképe is felragyog a falon: ilyenkor a maga számára is érthetetlenül megemeli a fogyasztói várakozásait a GKI-nél, és arra gondol, lehet azért még február, sőt április is ezen a világon, és ne feledjük, hogy az ötös lottót sem húzták ki, a jövő héten 5,3 milliárd vár a sikeremberre. Nem lehet annyira pesszimista, hogy ne vegyen egy szelvényt.
Szénási Sándor jegyzete a Klubrádió/Reggeli gyors 2024. január 22-ei adásában hangzott el.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
