A megújult miskolctapolcai létesítmény egész decemberben színes programokkal várja az érdeklődőket. Ismét megnyitotta kapuit az Ellipsum, hihetetlenül hosszú kényszerszünet után. Reméljük, nem csak egy rövid időre.
Korábban a Borsod24 is beszámolt róla, még október végén jelentette be Veres Pál polgármester, hogy december 1-jén újra megnyitja kapuit a miskolctapolcai Ellipsum Élményfürdő. A komplexumot még tavaly október 3-án zárták be, ekkor kezdte meg a kivitelező az átfogó garanciális javításokat.
Emlékezhetünk, több problémára is megoldást kellett találniuk: az aljzatbetonig visszabontották és újraburkolták például a medencéket, mert korábban több esetben is előfordult, hogy feltöredezett a burkolat, és aláfolyt a víz, ami aztán felnyomta az elemeket.
Az Ellipsumot üzemeltető Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője korábban már elmondta a Minap.hu munkatársának, hogy az eddig alkalmazott technológiát valamennyi medence esetében elvetették, és – ahogy az a sakkmedencénél bevált – kisebb burkolólapokkal, valamint nagyobb fugatávolságokkal dolgoztak a szakemberek.
Az élményfürdőt 2021 nyarán adták át. A nyitás óta olyan mértékű hibákat kellett a kivitelezőnek folyamatosan javítania, amelyeket ha nem számolnak fel, akkor balesetveszélyes lett volna a fürdőt újranyitni. Képek: Minap.hu.


Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!