A koronavírus és más betegségek ellen is bevethető mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért ítélték oda Karikónak és társának a tudományos szféra legkomolyabb kitüntetését.
Karikó Katalin és Drew Weissman 2005-ben szabadalmaztatták a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazását, melyen akkor már évek óta dolgoztak – írja a HVG.
A most orvosi Nobel-díjjal jutalmazott mRNS technológiára alapul a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinája, azok az újfajta oltóanyagok, melyek hatékonyságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a koronavírus-járvány előtti küzdelem sikeréhez, illetve ahhoz, hogy az élet visszatérhessen egy nagyjából normálisnak tekinthető kerékvágásba.
A Nobel-bizottság által elismert mRNS technológia nem csak a koronavírus elleni védőoltáshoz használható. Kísérleti vakcinaként daganatos betegek is kapják már.
A kitüntetett 11 millió svéd koronát (368 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át – írja az MTI.
via hvg.hu; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!