Hazaérkezett Líbiából a Spider mentőcsoport, Veres Pál köszöntötte a hősöket a városházán

Megosztás

Hazaérkeztek Líbiából a magyar kutató-mentő szervezetek tagjai, köztük a Miskolci Spider Mentőcsoport is, a közgyűlésen nyilvánosan köszönetet is mondott a városvezetés a katasztrófa után segítő Lehoczki Lászlónak és Binda Nikolettának.

Lehoczki László hivatalos Facebook-oldalán folyamatos információkat tettek közzé a mentés aktuális állapotáról és a folyamatokról. Ahogy a Spider Mentőcsoport Borsod megyében és hazánkban is ismert vezetője, Miskolc díszpolgára írta: remekül, összehangoltan dolgozott kint az összes magyar mentős, és ami nagyon fontos, hogy figyeltek egymásra.

Képek: Minap.hu

– Az volt a feladatunk, hogy a megmaradt épületrészekben a halottakat és azok testrészeit megkeressük. Igazából már nem számítottunk túlélőre – foglalta össze a szakember, aki a Miskolc Televízió stábjának szerdán elmondta még: a munka komplikált volt, és több napon keresztül tartott. A mentést az árvíz után maradt iszapréteg és az időjárás is nehezítette, miután a katasztrófa sújtotta területen a sárlavinával, sőt, a 35-40 fokos meleggel és a 96 százalékos páratartalommal is meg kellett birkózniuk.

A mentésben Hope és Nózi is segített. A mentőcsoport kutyás kutatójától megtudtuk: nem csak az emberek számára volt nehéz a terep, a két kutya számára is kihívásnak bizonyult a munka. 

– Az iszap alatt törmelékek voltak, vagyis még csak nem is egy egyszerűbb, puhább iszapréteg, amit megszurkálva fel tudtuk volna mérni az alatta lévő helyzetet, hanem vastag betontörmelékek, téglák, vasbetonok, amik nagyon megnehezítették a munkát és így a kutyák szaglását is – számolt be Binda Nikoletta, hangsúlyozva: hatalmas területet kellett átkutatniuk, így reggeltől estig dolgoztak a romok között.

A miskolciak saját költségükön utaztak ki a katasztrófa sújtotta Dernába. A csütörtöki közgyűlés napirendje előtt Veres Pál köszönetet mondott Lehoczki Lászlónak és Binda Nikolettának, valamint mentőkutyáiknak. A polgármester szerint a Spidert a város saját hőseinek tekinti, és megbecsüli őket. A városvezető elmondta, a katasztrófa nagysága miatt sajnos többnyire csak halottakat tudtak már felkutatni, azonban ez is fontos volt a végtisztelet megadása miatt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek