Mint tudjuk, a borsodi roma pék rendkívüli segítőkészségével hamar hírnevet és rajongótábort szerzett magának, nemcsak a megyében, hanem országszerte is. A “hétköznapi hősök” kategóriában most újabb díjra jelölték, mi is segíthetünk neki ennek elérésében.
Csodálatos ajándékot kapott a huszonötödik születésnapjára Galamb Alex, hiszen a roma pék éppen ekkor tudta meg, hogy ő lett az év embere Borsodban a 2023 elején indított közönségszavazáson. A Sütni Jó Alapítvány alapítója ugyanis elhatározta, példát mutat a mélyszegénységben élőknek, bebizonyítja, hogy hozzá hasonlóan másoknak is van esélyük a kitörésre.
Alex főként hátrányos helyzetű gyermekeket mentorál, játszva tanítja őket, aktívan részt vesz a jövőképük formálásában és reméli, hogy a jövőben többen is a pékségében helyezkedhetnek majd el dolgozóként. A díját egyébként a roma közösségnek ajánlotta, és úgy gondolja, kitartással bárkiből példakép válhat.
Ide kattintva eljuthatunk arra a weboldalra, ahol szavazhatunk megyei hősünkre, aki ezt az elismerést is megérdemelné.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
