Hatalmas lendülettel tör be Magyarországra az utóbbi hónapokban a kínai vegyipar, köztük egyre több helyen az akkumulátorgyárak és az azokat kiszolgáló üzemek gombamód nőnek ki a földből a következő időszakban. Borsod megye sem kivétel, Berentén adott át Szijjártó Péter egy ilyen üzemkomplexumot, amiben hangsúlyozta, mennyire fontos ez a gazdaságnak.
És mi lesz a magyar környezettel, termőföldekkel, vízkészlettel? Ez már egy másik kérdés. Történelmi jelentőségű átalakuláson ment keresztül a világgazdaság – mondta Szijjártó Péter.
A jelenlegi világgazdasági változások bizonyítják a keleti nyitás stratégiájának helyességét, amelynek nyomán mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berentén. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai Wanhua tulajdonában lévő BorsodChem Zrt. üzemátadásán arról számolt be, hogy
a vállalat 160 milliárd forintos beruházássorozata nyomán új hőerőművet és három vegyi üzemet, 240 ezer tonna éves kapacitású nitrobenzol üzemet, 200 ezer tonna kapacitású anilin üzemet és 90 ezer tonna éves kapacitású tömény salétromsav üzemet létesít 1,4 milliárd forint állami támogatással.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává. Ennek alátámasztására tudatta, hogy 2020 után idén is Kínából érkezik a legtöbb beruházás hazánkba. Hangsúlyozta, hogy ennek következményeként a kétoldalú kereskedelmi forgalom is rekordot döntött 13 milliárd dollárral tavaly. Kiemelte, hogy Magyarország a kontinensen a legjobb beruházási környezetet biztosítja a kínai vállalatok számára.
“A Borsodchem beruházása, a Wanhua és Magyarország együttműködése újabb világos jel arra, hogy Magyarország és Kína kétoldalú kapcsolatai dinamikusan fejlődnek, és most ez a fejlődés az egyik biztosíték arra, hogy Magyarország nélkülözhetetlen szerepet töltsön be az Európai Unió jövőbeni versenyképességének és gazdasági növekedésének garantálásában” – mondta. “Az európai gazdaság jövőjét alapvetően meghatározó elektromos autóipar és annak vegyipari háttere egy erőteljes európai-kínai együttműködésen nyugszik. Ha ez az együttműködés nincs, akkor Európa gazdasági teljesítménye a jövőben rendkívüli károkat fog szenvedni” – mutatott rá.
“Amíg Európában, főleg annak nyugati felében zajlik egy képmutató vita arról, hogy hogyan kellene a kínai és az európai gazdaságot szétválasztani egymástól, addig mi Magyarországon felvállaltan a legjobb beruházási környezetet biztosítjuk a kínai vállalatok számára” – szúrt még oda Szijjártó Péter az EU-nak.
Ez azért lehet jó hír, mert a jelek szerint mi csináljuk jól, a Nyugat pedig rosszul. De akkor miért van szükség az uniós pénzekre?
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!