Velünk a Város: Csöbör Katalin és Kiss János bosszúállás helyett mondjon nemet a bosszútörvényre

Megosztás

A Velünk a Város frakció elkötelezett a független és minőségi színvonalú oktatás mellett, amelynek biztosítéka a pedagógusok szakmai függetlensége, valódi megbecsültsége – áll a frakció közleményében, amelyet alább teljes egészében idézünk.

“A Fidesz-kormány mindkettőt semmibe veszi, ezt július elején törvénybe készül foglalni. Képviselőcsoportunk minden fórumot megragad, hogy kifejezze tiltakozását a pedagógusokon bosszút álló, gyermekeink jövőjét tönkre tevő kormányzati önkény miatt. Ezért is csatlakozunk ahhoz a nyilvános felhíváshoz, amelyben aláírásával bárki kifejezheti akaratát, hogy megüzenje Miskolc két fideszes országgyűlési képviselőjének, Csöbör Katalinnak és Kiss Jánosnak: a zárószavazáson nem szavazatukkal utasítsák el az oktatást romba döntő státustörvényt.”

“A kormány két hete nyújtotta be a pedagógusok jogállásáról szóló törvényjavaslatot, ami az érintetteket jogait súlyosan korlátozó rendelkezései miatt méltán emlegetnek bosszútörvényként. Hiába volt a hónapok óta tartó demonstráció, a szakmai kritikák tucatjai, a pedagógusok és diákok kiállásai a tervezet ellen, a kormány érzéketlen, cinikus, hazug válaszokkal reagált. Ha egyeztettek is az érintettekkel, szakmai szervezetekkel, a kormányoldal nem hallgatta meg érdemben a valódi problémákat, javaslatokat.”

“A Velünk A Város frakció tagjai arra kérik a miskolci pedagógusok által is elutasított bosszútörvényt ellenzőket, csatlakozzanak a petícióhoz. Csöbör Katalint és Kiss Jánost felszólítjuk, ne csatlakozzanak bosszúállásban „bátor” fideszes társaikhoz, felelős szülőként a pedagógusok jogait és gyermekeink jövőjét támogassák. Az utókor nem fogja feledni, melyik utat választják” – zárul a Velünk a Város frakció közleménye.

Fotó: Mocsári László / Minap.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek