A miskolci szépségkirálynő készül a világdöntőre

Megosztás

A Miss World Hungary verseny döntőjét 2023. június 11-én rendezték, a megmérettetést egy miskolci születésű lány, Hacsi Boglárka nyerte. Vele készítettünk egy interjút, amiben a versenyre való felkészüléséről és a jövőbeli terveiről kérdeztük.

– Mi inspirált arra, hogy szépségversenyeken vegyél részt, és milyen hatással volt ez az élmény az életedre?
– Instagramon keresztül találtam rá a Miss World Hungaryre és úgy jelentkeztem. Korábban egyébként, én nem annyira gondolkoztam ilyen szépségversenyeken. Ez egy teljesen hirtelen ötlet volt. Úgy voltam vele, hogy miért ne próbálhatnám meg? Tök jó élmény lesz, legalább megismerek majd sok új embert. Nem volt kifejezetten ez a gyerekkori álmom. Persze azt gondolom, hogy minden fiatal kislány szeretne modellkedni, vagy szépségversenyre járni, de én nem eköré építettem az egész életemet.

– Milyen szerepet játszott a Miskolcon töltött időd abban, hogy Miss World Hungary győztese legyél?
– Szerintem Miskolc egy nagyon szép város, nagyon szerettem itt lakni. Ide jártam a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba. Ezután Pestre költöztem, hogy ott végezzem el az egyetemet és dolgozzak, de egyébként gyakran járok haza. Azt gondolom, hogy sokat hozzám tett.  Érzem Pesten is, hogy jó kicsit kívülállónak, vidékinek lenni. Nagyon szeretek Miskolcra hazajárni.

A győztes 23 éves miskolci Hacsi Boglárka (k), valamint a 25 éves debreceni Szabó Orsolya az első udvarhölgy és a 20 éves budapesti Novák Zafír Bella a második udvarhölgy (j) a Magyarország Szépe Miss World Hungary verseny döntőjén 2023. június 11-én.) Forrás: Index

– Mesélnél nekünk a szépségversenyre való felkészülésed folyamatáról? Milyen fizikai és mentális felkészülésen mentél keresztül?
– A szépségverseny előtt, pont ettől függetlenül elkezdtünk egy 75 napos challenget a párommal. Ez a 75 hard nevű challenge. Ezt TikTokon találtam meg és ennek a lebutított változatát csináltam. Ez egy nagyon nehéz kihívás, ezért kellett az egyszerűsített változatát csinálnom. Ez abból áll, hogy napi kétszer kell edzeni, mi úgy csináltuk, hogy egy kinti és egy benti edzést teljesítettünk minden nap. Ezeknek az edzéseknek 45 perceseknek kell lennie, ami munka, párkapcsolat vagy barátok mellett, nehézkesen, de bele tud férni egy napba. Majdnem minden nap elmentünk futni, vagy sétálni, de nem feltétlenül 45 percre, ezért mondtam, hogy a lebutított változatot teljesítettük. Nagyon fontos volt, hogy sok vizet igyunk, ez körülbelül 3,5 liter víz volt. Ez kicsit nehézkes volt, mert előtte nem ittam ilyen sok vizet. 

Alkoholt sem lehet fogyasztani 75 napon keresztül, persze ez a rész nekünk nagyon könnyen ment. Érdekes volt úgy elmenni szórakozóhelyre, hogy ott nem fogyasztottunk semmi alkoholt, mert szerintem manapság ez egyáltalán nem szokványos. Úgyhogy én bátorítanék mindenkit, hogy próbálja ki ezt a részét is a kihívásnak.

Ezek mellett minden nap olvasni kellett valamilyen önfejlesztő könyvből minimum 10 oldalt. Azt gondolom, hogyha valaki szeret olvasni akkor ez nem lesz nehézség benne. A kisfilmemben is benne volt, hogy ez nekem mennyire fontos és örültem, hogy ezt tudtam mások felé is közvetíteni. A challenge részeként egy low carb-os diétához tartottuk magunkat. Ezt a challenget tekintem a fizikai felkészülésnek a versenyre. A mentális része pedig az önfejlesztő könyvek olvasásából állt. Otthon szabadidőmben sokat foglalkozok pszichológiával és ezzel szeretnék egyetemre menni, a közgazdász végzettségem mellé. Rengeteg videót és előadást nézünk a témával kapcsolatban.

– Hogyan tudod összeegyeztetni a magánéletedet és a versenyekkel?
– Mivel még korábban nem voltam szépségversenyen, így ez az első. Két hétig izoláltan éltünk, Siófoktól is elzárva, hogy maximálisan a felkészülésre tudjunk koncentrálni. Volt ott egy családi napunk, ahol majdnem minden lány sírt, mert annyira felemelő volt találkozni a szüleinkkel. Pedig ekkor még csak egy hete voltunk a táborban. Jelenleg még könnyen össze tudom egyeztetni a versenyt a magánéletemmel. Szerencsére nagyon támogató családból jövök, illetve a párkapcsolatomról is ugyanezt tudom mondani.

– Mit gondolsz, mi különböztet meg téged a többi versenyzőtől? Mit gondolsz, milyen tulajdonságok vagy készségek járultak hozzá a sikeredhez?
– Azt gondolom, hogy a mezőny, amiben indultam, rendkívül erős volt. A lányok hihetetlenül intelligensek és érzelmileg fejlettek voltak. Mindemellett gyönyörű szép volt mindegyikőjük. Mindenki szeretettel és segítséggel fordult a másik felé. Szerencsére, pont a mi évünkben nem volt hajcibálás. Bárkinek, bármiben szüksége volt egy kis támogatásra, akkor mindig ott voltunk és segítettük.

Azt gondolom, hogy ebben a versenyben amellett, hogy egymás ellen versenyeztünk, elsősorban magunkat kellett legyőzünk. Ha valaki folyamatosan arra koncentrál, hogy legyőzze a többieket akkor kicsit elveszti a kapcsolatot velük és emellett nem biztos, hogy reális elvárásokat támaszt magával szemben. Különböző testalkatúak voltunk egymástól, ezért nem is hasonlítgattam magam például egy tőlem jóval magasabb lányhoz, mert ha folyton ezen gondolkodtam volna, az hatott volna a mentális egészségemre. A tábor alatt is törekedtem arra hogyha negatív gondolatom volt, akkor azt tudatosítsam, majd elengedjem.

– Meg tudnál osztani egy emlékezetes pillanatot vagy fénypontot az eddigi szépségkirálynői utadból? Természetesen a győzelmen kívül.
– A felkészülés kapcsán rengeteg olyan programon vettünk részt, amit ide tudnék sorolni. A táborvezetőnk esténként beszélgetéseket is szervezett, amiket nagyon élveztünk. Amit kiemelnék az az volt amikor egy bemutatkozó filmet kellett készítenünk magunkról.  Itt nagyon sok lánynak megismerhettem a történetet és a családi hátterét. Sok helyen vannak családi tragédiák, boldogtalan pillanatok és nagyon hálás vagyok, hogy ennyire megtudott mindenki nyílni.

– Sokan azt állítják, hogy a szépségversenyek irreális szépségnormákat állítanak fel. Mi a véleményed erről?
– Szerintem ez egy nagyon érdekes kérdést. Alapvetően azt gondolom, most 23 évesen, hogy 17-18 évesen nem lettem volna lelkileg olyan felkészült, hogy részt tudjak venni egy ilyen versenyen. Itt mégiscsak azt nézik, hogy milyen a színpadi jelenléted és egy idő után elkezded hasonlítgatni magad a többiekhez. Azt gondolom, hogyha nincs valakinek erős jelleme vagy nem alakult ki benne az önképe, akkor ez rossz irányba is elviheti a személyiségét. Nagyon fontos az hogyha valaki fiatalon indul el egy ilyen versenyen, hogy a szülei is segítsék abban, hogy ezt végig tudja csinálni és egészséges lelki állapottal fejezze be. Egy ilyen versenyen, rengeteg szempont alapján döntenek, így nagyon fontos tudni hogyha valaki nem nyer attól még ő nem lesz kevesebb és ezt meg kell tanulni tudatosítani.

Magyarország szépe: Hacsi Boglárka. Forrás: Facebook/MissWorldHungary

– Szépségkirálynőként gyakran van lehetőséged arra, hogy népszerűsíts különböző ügyeket és felhívd a figyelmet rájuk. Van olyan konkrét ügy vagy probléma, amiért szenvedélyesen küzdesz?
– Az egyik ilyen a lelki egészséggel való törődés és a gyerekkori traumákkal való foglalkozás és azoknak a feldolgozása. A másik pedig a mellrákszűrés fontossága. Nekem ez volt az ügyem már a tábor alatt is. Nekem anyukám orvosként dolgozik, emiatt is közel áll hozzám ez az ügy. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatalok hamar elkezdjék az önvizsgálást és a későbbiekben pedig járjanak szakemberhez is. Ezen kívül, most egy éven keresztül a Pest megyei kutató és mentőszolgálatnak leszek az arca. Őket nagymértékben szeretném azzal segíteni, hogy a közösségi oldalamon és más platformokon hívom fel a munkájukra a figyelmet.

– Hogyan kezeled a kritikát vagy a negatív visszajelzéseket, mind a szépségverseny során, mind a mindennapi életében?
– Szerintem nagyon fontos, hogy ezt magunkban megtanuljuk kezelni minél korábban. Nemrég voltam a párommal Jordan B. Peterson egyik előadásán és ő mondta, hogyha 14 embernek adunk egy verset, hogy elemezzék, akkor 14 féle különböző elemzést fogunk kapni. Pontosan ehhez hasonlít egy szépségverseny is.

Mindenki a saját szemüvegén keresztül látja a világot. Nyilván nem leszek mindenkinek én a legszebb vagy a legokosabb. Sajnos ebben az esetben szembe kell tudni nézni azzal, hogy mindig lesznek olyan emberek, akik nem értenek majd egyet velünk, de azt gondolom, hogy meg kell maradnunk embernek és méltóságteljesen kell viselkednünk egymással.  

– Vannak, akik szerint a szépségversenyek tárgyiasítják és kihasználják a nőket. Mit gondolsz erről?
– Azt gondolom, hogy ilyen területen is sokat változtak a versenyek. Most például a bikini tour helyett egy úgynevezett fitt tour volt. Ez egy szuper lehetőség volt, hogy megmutassuk, milyen jól tud kinézni egy tánc egy ilyen sportos ruhában. Megint csak azt tudnám felhozni hogyha valaki el tudja sajátítani azt a gondolkodásmódot, amivel el tudja fogadni a vereséget, akkor nem lesz gondja ebből. Ebben az évben nagyon intelligens lányokat válogattak be, így mindenki jól állt a versenyhez. Azt gondolom, hogy a szépség nem minden, mert mellette az is fontos, hogy egy különleges értéket képviseljünk és folyamatosan fejlesszük magunkat. Nagyon örülök, hogy az éven, nem csak azzal foglalkoztak, hogy ki mennyire szép, hanem próbálták más oldalunkat is megmutatni, például, hogy a civil életünkben mivel foglalkozunk vagy hogy milyen egyetemet végeztünk.

– Manapság újradefiniálják a szépséget, a változatosságot hirdetik. Szerinted ez milyen hatással lehet a tradicionális szépségversenyek népszerűségére?
– Szerintem minden kornak megvan a maga szépségideálja. Szerintem ezt el lehet vinni egy egészséges irányba és el lehet vinni olyan irányba is, mint amikor a topmodelleknek kötelezően magasnak és nádszál vékonynak kellett lenniük. Szerintem a legfontosabb, hogy a saját bőrünkben jól érezzük magunkat. Azt láttam ezen a versenyen, hogy nem azon volt a hangsúly, hogy minél vékonyabb versenyzők legyenek, hanem a kisugárzásukat vették inkább figyelembe.

– Hogyan készülsz a világdöntőre?
– Jelenleg még nem kezdődött el a felkészülés, ez majd valamikor augusztusban fog elkezdődni. Addig is különböző edzésekkel készítem fel magam. Most úgy döntöttem, hogy a spotra helyezem a hangsúlyt, mert úgy érzem, hogy ezzel nem foglalkoztam annyit amennyit kellett volna és a világversenyen is nagyon fontos alversenynek számít. Mivel ez egy több hónapos folyamat lesz, nagyon fontosnak tartom, hogy mentálisan is megfelelően felkészült legyek majd.

(A kiemelt kép az interjú után készült Hacsi Boglárkáról, Miskolcon az Erzsébet téren.)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek