Végéhez közeledik a Miskolctapolcai Őspark felújítása

Megosztás

Hétfő reggel a Velünk a Város frakció tagjai bejárták a felújítás alatt álló Miskolcapolcai Ősparkot és azzal a jó hírrel zárták a sétát, hogy még a nyári szezon előtt befejezik a munkálatokat.

– Az eredeti tervek szerint március végén be kellett volna fejeződnie a kivitelezésnek, viszont felmerültek olyan akadályozó körülmények, amik miatt módosítani kellett a határidőt. A projekt befejezésének új dátumát ezért május 31-ére módosítottuk – tájékoztatta a Minap munkatársát Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal Pályázati Főosztályának vezetője.

Éledezik a természet

Mint mondta, a csúszás egyik oka az a bobpályához vezető híd, amin eredetileg csak kisebb felújítást – felületkezelést és festést – végeztek volna, a bontás során azonban kiderült, hogy mostanra teljesen szétkorhadt és balesetveszélyessé vált a faszerkezet, ezért teljesen újat kell építeni a régi helyett.  
 
– A beruházás jól áll, összességében 70-75 százalékos készültségben van a teljes projekt. Az Őspark 90 százalékban kész van: itt már kijelölték és meg is építették az új nyomvonalakat, az új kandeláberek már csak a bekapcsolásra várnak, a komfortpontok pedig félkész állapotban vannak. A kivitelező megrendelte az utcabútorokat, viszont ezeket garanciális okokból csak az utolsó két hétben fogják telepíteni május közepén. A Barabits-sétányon folyamatban van a térkövezés, és telepítik az új pavilonokat is, a Geometrikus parkban és a Barlangfürdő előtt szintén most rakják le a burkolatokat és szegélyköveket. A két híd közelében viszont csak akkor tudnak majd térkövezni, ha már a hídszerkezetet felújították – ismertette a beruházás jelenlegi állapotát a pályázati főosztályvezető.  
 A kivitelezés hátralévő két és fél hónapjában még végig térkövezik a Barabits-sétányt, valamint a Geometrikus park sétányait, elkészülnek a komfortpontok, a Csónakázó-tó partján kialakított stégekre padokat és napozóágyakat helyeznek ki, a tereprendezést követően pedig telepítik majd az új növényeket is. 

Képe: Szopkó Tibor Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek