Nagyot lépett előre a borsodi roma példakép, Galamb Alex

Megosztás

Megszerezte a technikusai képesítést a pék, s ha minden jól alakul, szeptemberben egy tanítóképző főiskolán tanul tovább.

Galamb Alexről már többször is írtunk honlapunkon. A közkedvelt borsodi roma pék kapcsán a legfrissebb fejlemény, hogy a minap átvehette a technikai bizonyítványát, amelyről büszkén számolt be a Facebook-oldalán is:

A mélyszegénységből induló pékről ennek kapcsán portrét készítő Metropolnak arról beszélt Galamb Alex, hogy még további álmai is vannak:

“Szerdán átvehettem a pék-cukrász technikusi bizonyítványomat, amivel már akár üzemvezető is lehetek, de az álmaim ennél is nagyobbak: idén felvételiztem a tanítóképző szakra az egyetemre.”

Ugyan csak nyár elején értesítenek arról, hogy bekerültem-e, nagyon jók a megérzéseim. Szeretnék diplomás roma lenni. Boldog lennék, ha kicsi gyerekeket taníthatnék írni-olvasni és számolni, miközben az alapítványomat sem hanyagolnám. Az is lehet, hogy elindítok egy saját pék-cukrász vállalkozást” – magyarázta.

“Érzem a bőrömön, hogy a többségi társadalom elfogad. Rengeteg segítséget kapok az emberektől, akik úgy vélik, hasznos a tevékenységem. Bevezették a vizet a házamba, és elkészítették a kerítésemet is. Nagyon remélem, hogy évek múltán a sokszorosával tudom mindezt meghálálni a társadalomnak” – tette hozzá Galamb Alex.

Forrás és további részletek: Metropol; Fotó: Galamb Alex Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek