A borsodi település lakóinak életét teljesen megkeseríti az állami barnaszénbánya – videó

Megosztás

Festői környezetben terül el Vadna település a Sajó völgyében. Csak éppen a Fidesz által az utóbbi évben utasításra csúcsra járatott barnaszénbányászat káros mellékhatásai ne lennének. A vállalat szerint minden rendben a határértékekkel, a hatóságok szerint nagyon nem. Mégsem történik semmi, maximum néhány bírság. Hogyan látják ezt a helyiek?

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vadna határában, Natura 2000 területen működik az az állami szén-, és kavicsbánya, ami még a környezetvédelmi hatóság szerint sem tartja be az előírásokat. A lakosok porra és zajra panaszkodnak, van, aki már a költözését is fontolgatja, csak épp nincs, akinek eladja a lakást, hiszen nem sokan akarnak egy külszíni bánya mellé költözni. A bányát üzemeltető, frissen állami tulajdonba került Ormosszén Zrt. szerint tevékenységük káros mellékhatásai az előírások szerinti határértékek alatt maradnak – a Kormányhivataltól kapott információk, amelyek a cég bírságait összegzik, azonban nem ezt támasztják alá. A részletekről az Átlátszó számolt be.

A kicsit több mint 600 fős lakosságszámú Vadna a festői Sajó-völgyben fekszik, Miskolctól nagyjából 30 kilométerre. A lakosok egy részének azonban hosszú idő óta okoz problémát a településen működő szén- és kavicsbánya, ami a lakóházaktól alig pár száz méterre üzemel. A bányaterület ráadásul Natura 2000 besorolású, a Sajó folyó partján fekvő részei pedig a hazai ökológiai hálózathoz (úgynevezett ökológiai folyosóhoz) tartoznak.

A vadnai bányaüzem területén két mező található, ezek összesen nagyjából 4 hektáros területet tesznek ki. A bánya környezeti hatástanulmánya szerint az egyik a „Vadna Park” elnevezésű üdülőövezettől 160 méterre található, a másik a lakóházak közvetlen közelében helyezkedik el; a bányatelek déli határa nagyjából 80 méterre közelíti meg Vadna lakóépületeit.

A bánya környezetvédelmi működési engedélye 2023 december végéig érvényes, évi maximum 60 ezer tonna szén külszíni műveléssel történő kitermelése és elszállítása végezhető. Ez azt jelenti, hogy mivel munkanapokon történik a kitermelés, naponta 240 tonna szenet bányászhatnak.

Az Átlátszó által megszólaltatott, a bánya szomszédságában élő vadnai lakosok elmondták, a bánya tevékenysége az erős zaj és por miatt zavarja a nyugalmukat, emellett a lakóházak megrongálódtak, a falak megrepedtek, így veszítettek értékükből. Ruszkai Lajosné, akinek a lakása nagyjából 200 méterre van a bányától, így fogalmazott:

„Nem az ellen vagyok én, hogy bányászkodnak, hanem az ellen, hogy kárt okoznak, és semmit nem akarnak elismerni.”

Elmondta, hogy születése óta Vadnán él, így már a bánya előtt a faluban lakott. Hozzátette azt is, hogy ha lehetne, legszívesebben elköltözne, meg is hirdette már a lakást, több érdeklődő járt nála, de amikor kiderül, hogy bánya üzemel a közelben, a vevők rendre visszakoznak: „Eladnám én a lakást, de ki az a marha, aki külszíni bánya mellé költözne?” További részletek az Átlátszó cikkében.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek