Megmutatta magát a Miskolci Állatkert legújabb cukisága

Megosztás

A háromnapos hosszú hétvégén is várja a kicsiket és nagyokat a Miskolci Állatkert, ahol valóságos baby boomról beszélhetünk: a közelmúltban született meg a kis perzsa leopárd, most pedig a huszármajom csapat legifjabb tagjával is találkozhatunk.

Egy évvel ezelőtt kaptak új vezérhímet a huszármajmok: Bert – vagy ahogy miskolci gondozói hívják, Berci – Csehországból költözött ide annak reményében, hogy az itt élő két nősténytől kölykei fognak születni, amellyel az állatkert továbbra is aktív részese lehet a faj európai tenyészprogramjának.

Most, egy évvel később pedig örömmel adott hírt arról az intézmény, hogy Berci igazolta a belé vetett bizalmat, hiszen a Bogi nevű nőstény február 27-én világra hozta legifjabb kölykét.

A kölyök ugyan már három hónapos, de ideje nagy részét még mindig anyja hasán kapaszkodva tölti, így alaposan meg kell figyelni a csapatot, ha valaki szeretné észre venni a kis jövevényt is. Időről-időre azonban már elhagyja anyát és ismerkedik környezetével, sőt, időnként már a csapat idősebb kölykeivel is játszik.

A kicsike mintegy öt és fél hónapos vemhesség után jött világra. Az utódnevelésből az apja nem veszi ki a részét, hiszen az ő feladata a szabad természetben is a csapat védelme lenne. A kölyök ugyan már kóstolgatja anyja táplálékát is, de közel egyéves koráig még anyatejjel is fog táplálkozni. A felnőttekre jellemző testméretet és ivarérettséget csak három-négyéves korára éri el. Mivel egyelőre nem nagyon távolodik el anyjától, így ivarát sem tudják még megállapítani, így nevet is majd csak ezt követően fog kapni. Az ifjú utóddal együtt jelenleg hat tagot számlál az Afrika-házi kifutó huszármajom csapata.

Kép: Miskolci Állatkert

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek