“Pontosan 19 éve csatlakoztunk az EU-hoz, de sosem voltunk még ilyen távol Európától”

Megosztás

A Momentum elemezte, milyen reményekkel léptünk be akkor az Európai Unióba és az utóbbi tizenhárom évben mégis milyen távol kerültünk minden téren ezektől és magától Európától is. A karmelitát (az ítélet szerint jogellenesen) védő kordon azért kapott egy uniós zászlót, hátha még emlékszik valaki, miért akartunk a Nyugathoz tartozni 35-40 évvel ezelőtt.

Magyarország EU-csatlakozásának 19. évfordulóján, hétfőn kifüggesztette az Európai Unió zászlóját a Momentum a Karmelita kolostor előtti kordonokra. A párt, illetve nemrégiben a hozzájuk csatlakozó diákok közösen küzdenek a sajtószabadságot korlátozó, a rendszer hangulatát hűen tükröző, a várba költözött államirányítást védő kordonok lebontásáért.

A párt elnökségi tagja, Kele János arról beszélt a zászló előtt, hogy sosem voltunk még olyan távol az európai közösségtől, mint ma. Kritizálta a tanárokat és diákokat a mostaninál is nehezebb helyzetbe hozó státusztörvényt, a zászlót pedig azért tartotta fontosnak kifüggeszteni, hogy emlékeztesse a hatalmat arra, mekkora konszenzus volt a csatlakozás mögött és milyen messzire kerültünk az akkori reményektől.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek