A napokban Pásztor Albert, Miskolc egykori rendőrkapitányának írását közöltük, melyben a Miskolchoz való kötődésről, illetve az itt élők és a város nevezetes helyszínei közötti kölcsönhatásról osztotta meg gondolatait a saját nézőpontjából. Ennek apropóján arra kértük olvasóinkat, hogy hasonló jellegű érzéseiket juttassák el szerkesztőségünkhöz. A téma sokak fantáziáját megmozgatta, rengetegen éltek a lehetőséggel, ezért két részletben fogjuk közölni a legmélyrehatóbb hozzászólásokat.
“Én nem vagyok Miskolci, csak Borsodi, de Miskolcon otthon érzem magam. Minden bújaval, bajával sokszor idegesítő “koszosságával” is szeretem és a sajátomnak érzem. Ahogy Borsodinak lenni is egyfajta kiállás, érzés, úgy Miskolcinak lenni is ugyanaz.”
“Miskolcinak lenni egyenlő igazan magyarnak lenni. A hazaszeretet maximuma, hogy akármilyen rosszak is a körülmények, és épp milyen törtenelmi sorscsapás van a fejünk fölött, de nem menekülünk el, mert ez a mi hazánk, a mi örökségünk, és kiálljuk érte a legnagyobb csapásokat is, ahogy az itt élő őseink is tették.”
“Én csak 51 éve élek itt, de úgy érzem, patriótává lettem. Ugyanúgy örülök a szépnek, jónak, mint ahogy fájnak e város veszteségei. Nem sorolom fel, hiszen tudják a Miskolcot szerető emberek.”
Végül pedig Jacsó Pál írását közöljük, melyben az ő Miskolchoz köthető személyes élményei jelennek meg lírai formában:
“MIÉRT PONT MISKOLC?
Itt, reggelente ablakodból nem láthatsz lagúnát,
sem kéklő hegyek ormát,
csak egy ötven éve álmunk őrző
kilátónak tornyát,
honnan sok száz emlék hívogat
fel a ködös Bükkbe:
s összegyűjti boldog könnyeinket,
egy öreg tó tükre.
Forrásának friss vizét a város
zubogó patakjából issza,
sötétlőn-mély szeme, sárgult
képeslapokról tükröződik vissza.
Zötykölődtek diákéveim,
zörgő, sárga-villamoson,
jártam erdőt csühögő vonattal,
mi kertek alatt osont.
Emlékszem, hol kaptam egy szép
szőkétől első forró csókom,
s tanultam kamasz izgalommal
feltörni a szerelmi kódom…
Voltam csendben lázadó,
néha erős vállakkal is gyönge,
akadályt emelt elém az út,
másnak apró por-göröngye…
Próbáltam járni és beszélni tanulni,
de nem az iskoláktól,
inkább hosszú-konok utakon,
a magam hibájából.
Lettem hamar felnőtt,
kócos-őszülőn is
naiv gyermek szívvel:
Jövőm innen táplálkozik,
míg a Jóisten nem hív fel…
Cipelem bőröndöm, kiborul a mának:
lombját sokszor megmetszik,
de gyökerét nem, a fának… Bevallom, nem voltam hű gazdája
mindig e a vidéknek,
elvágyó gondolataim s induló lépteim,
mégis visszatértek.”
Kiemelt kép: muepitesz.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
