A diósgyőri kosárlabda korábbi fénykorát idézték fel

Megosztás

Az 1980-as és ’90-es évek meghatározó alakjai találkoztak a kétórás programon a polgármesteri hivatal Dísztermében.

Házigazdaként Veres Pál polgármester köszöntötte a résztvevőket. A csapatsportokban jellemző egység és összefogás fontosságát hangsúlyozta a városvezető, hozzátéve: mindenki, aki részese volt az akkori sikereknek, büszke lehet.

A szurkolói oldal ezúttal a diósgyőri kosárlabdázás szerelmeseinek kínált igazi csemegét, hiszen a sportág öt ikonikus alakját – Boros Árpádot, a klub egykori elnökét, Király Sándor korábbi vezetőedzőt, valamint három egykori közönségkedvencet: Áronné Simkó Katalint, Medgyesi Juditot és Winter Ilonát – hívták meg a beszélgetésre, amit Hatvani Olivér és Jáborcsik András moderált.

A bő kétórás programot a résztvevők közül sokan egyenesen a kosárlabda ünnepeként élték meg, ahol a ’80-as, ’90-es évek meghatározó alakjaival találkozhattak, hogy együtt idézzék fel a legemlékezetesebb megmozdulásokat, a legkiélezettebb mérkőzéseket, és persze a hétköznapokat megszépítő viccelődéseket, fricskákat, összenézéseket a pályán, és azon kívül is.

Király Sándor közel kilenc éven át volt a piros-fehérek vezetőedzője, ez alatt három bajnoki ezüstérmet (1992, 1994, 1996), és két bronzérmet (1993, 1995) szerzett az együttes az élvonalban, valamint két alkalommal Magyar Kupát nyert (1993, 1994), egyszer pedig kupaezüstöt érő helyen végzett (1997). Király Sándor miskolci edzői korszaka idején játszotta első nemzetközi tétmérkőzéseit az európai női kupasorozatban az akkoriban DKSK néven szerepelt csapat, amely az 1992/93-as évadtól kezdődően, az edző 1998-as búcsújáig folyamatos szereplője volt a Ronchetti Kupának (ezen időszak alatt több alkalommal a nyolcaddöntőig jutott a Diósgyőr). További részletek a Minap cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek