Drasztikusan megváltozik az időjárás, a tavaszias időből hirtelen újra hideg lesz

Megosztás

Még fagyokkal is kell számolni, ami nem túl jó hír a mezőgazdaságnak, a fák ugyanis már bőven elkezdtek kirügyezni. Néhány nap leforgása alatt elönt minket a sarkvidéki levegő.

Hamarosan vége szakad a meleg, napos tavaszi időjárásnak, és ráadásul megint hétvégére romlik el az idő.

A napok óta tartó szép tavaszi időt fenntartó zonális áramlás megtorpan, és az Észak-Európa felett még mindig nagy mennyiségben jelen lévő sarkvidéki eredetű légtömeg dél felé zúdul le, és ebből a Kárpát-medence sem fog kimaradni – írja az Időkép.

A lehűlés két lépcsőben érkezik majd:

  • Szombaton jön az első, gyengébbik hidegfront, ami visszább veti a nappali felmelegedést. 20 fokra már ne számítsunk, de nagyon hideg azért nem lesz: 12-18 fok közötti maximumok várhatóak a hétvége során. Szelesebb lesz idő, hisz szombaton a nyugati, vasárnap a délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős lökések többfelé. Csapadékra is készülhetünk, de erről hamarosan olvashattok részletesebben.
  • A java azonban hétfőn jön. Ekkor már egy markáns hidegfront érkezik esővel, záporokkal, mögötte pedig viharos széllel zúdul majd be a hideg levegő. A hét első két napja tehát kifejezetten szeles, és hűvös időt hoz. Napközben már több helyen a 10 fokot se érjük el, a szél miatt ráadásul még hidegebbnek érezhetjük a levegőt.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek