Tömegbunyó a tisztáson: Diósgyőr-szurkolók csaptak össze puszta kézzel a kispestiekkel

Megosztás

Diósgyőri és kispesti szurkolók egy csoportja csapott össze egymással bő egy héttel ezelőtt. Ez a tömegverekedés azonban nem a futballpályán, vagy a lelátókon zajlott le, hanem egy semleges, lakott területen kívüli helyszínen, előre lefixált körülmények között.

Ustawka. Így nevezik szurkolói berkeken belül azt a jelenséget, amikor különböző csoportok egyeztetett létszámban, fegyverek nélkül, többnyire egy félreeső helyszínen puszta kézzel harcba bocsátkoznak egymással. Ez a fajta rivalizálás Lengyelországból indult a ’90-es években, majd onnan terjedt el egész Európában. A belügyi szervek ekkoriban kezdtek szigorúbban fellépni a futballhuliganizmus ellen, ezért a szervezett szurkolói csoportosulások, vagyis az ultrák vezetői úgy döntöttek, hogy a rendőrség látókörén kívül, az utcáktól távol eső helyszíneken rendezik le nézeteltéréseiket.

Egy ilyen összecsapásra került sor nemrégiben néhány DVTK és Budapest Honvéd-drukker között. A 10 a 10 elleni párharc során a miskolci ultrák győzedelmeskedtek, miután 45 másodperc alatt földre kényszerítették a fővárosiakat.

45 másodperc után diósgyőri győzelem (Ultras Diósgyőr)

– Ez egy sport. Az ustawkára ugyanúgy edzünk, mint a ringben zajló küzdősportok űzői, ez azonban annál jóval veszélyesebb, ugyanis nincs bíró, vagy orvosi stáb – számolt be lapunknak egy fiatalember, aki már többször részt vett ilyen típusú megmérettetésen. A neve elhallgatását kérő forrásunk elmondta továbbá, hogy vannak azért szabályok: például a földön fekvőre nem támadnak, emellett engedélyezett fogvédő, vagy bandázs használata, az ütő-, szúró- és vágóeszközök pedig a tiltott kategóriába tartoznak. Így is történnek azonban súlyosabb sérülések. Forrásunk tud olyan esetről, hogy valaki nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést szenvedett, és a kórházban azt kellett mondania, hogy egy rögbimeccsen sérült meg, így nem indult eljárás az ügyben. A törvények ugyanis nem tesznek különbséget aközött, hogy valakit a beleegyezésével, vagy anélkül vernek-e össze.

– Mindenkinek jobb így, ha kivonulunk a városokból és erdőkben, vagy pusztákon vezetjük le egymás között a feszültséget, mert súlyos évek várnak azokra, akiket emiatt lekapcsol a yard, emellett elkerüljük azt is, hogy másoknak baja essen – tette hozzá a fiatalember.

Egy másik, sokat tapasztalt szurkoló a Borsod24-nek elmondta, hogy Magyarországon még nem igazán fejlődött ki a hagyománya az ustawkának. Ezzel szemben főként Lengyelországban, Ukrajnában, Oroszországban, vagy a balkáni államokban már több tapasztalattal bírnak e téren; nem ritkák a 100 a 100 elleni küzdelmek sem, emellett vannak országok, ahol bajnokságokat indítanak, heti fordulókkal, jegyzett eredményekkel, tabellákkal, persze illegálisan.

Dícséretes dolog, hogy a szervezett szurkolói csoportok igyekeznek a kívülállókat nem belevonni a konfliktusaikba, azonban le kell szögeznünk, hogy még mindig akadnak példák lakott területen belüli tömegverekedésekre. A Ferencváros és az Újpest szurkolói például a két csapat NB1-es mérkőzése előtt verekedtek össze az MVM Dome-nál. Az összecsapás a rendőrök közbelépésével ért véget, akik garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 13 személyt állítottak elő.

Lapunk felkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékeseit is, hogy kipuhatolja a rendőrség véleményét a dologról. Ezidáig nem érkezett válasz a részükről, viszont az ügyészség YouTube csatornájára felkerült egy videó a témával kapcsolatban, melyből megbizonyosodhatunk a hivatalos álláspontról.

Ustawka – összecsapás a stadionon kívül

A közelmúltban is láthattunk a futballpályákon kívül lejátszódó, erőszakos cselekményeket, amelyek adott esetben garázdaságot vagy testi sértést valósítanak meg. Hogyan, miért kerülhet sor ilyen erőszakos eseményekre, és miért nem lehet a társadalom közömbös ezekkel szemben? A részleteket megismerhetik legújabb filmünkből, valamint megismerkedhetnek egy – sokak számára új – kifejezéssel.

Kiemelt kép: miskolci és debreceni ultrák egy csapatban (hungaryultras.blogspot.hu)

Forrás: hungaryultras.blogspot.hu, hvg.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek